Előszó
Az indiai hagyomány szerint a Satya-Krta-Yugában - az Aranykorban - az emberi élet hossza 4000 év volt, ami az eltelt évezredek folyamán egyre rövidült, hogy a végső ún. Lefutási időszakban már csak 100 évig tartson. Az általunk ismert történelem bizonysága szerint - amely talán csak erre az utolsó időszakra vonatkozik - az emberek egyre hosszabb ideig élnek. Bár a mítoszként megfogalmazott vágyakhoz képest csekély ez az élethossz, a modern társadalmat mégis zavarba hozza, és kihívások elé állítja a világ vezetőit. A „hosszú élet forradalma" ahogy az ENSZ dokumentuma nevezi már a XX. században elkezdődött, és várhatóan radikális demográfiai változásokat hoz majd az emberiség, de elsősorban az európai államok jövőjét illetően. A probléma globalitását felismerve már 1982-ben sor került az öregedéssel foglalkozó első világkonferenciára, amelynek alkalmával az államfők idősügyi cselekvési tervet fogadtak el. Az itt deklarált kezdeményezések nyomán fogadta el az ENSZ 1991-ben az Idős Emberekkel Foglalkozó Alapelveket. E szerint olyan időspolitikára van szükség, amely az egész élet során biztosítja a függetlenséget, a részvételt, a gondoskodást, az önmegvalósítást és a méltóságot.
1999 az idősek nemzetközi éve volt. A tapasztalatok az ENSZ által elfogadott alapelvek kiterjesztését inspirálták, így ezekhez az élethosszig tartó fejlődés és a generációk közötti kapcsolatok dimenziója társult. Az eredmény a „minden korosztály számára kedvező társadalom" kialakításának alapeszméje lett.
Az Európai Bizottság 2002 márciusában közleményt intézett a Tanácshoz és az Európai Parlamenthez, mely „Európa válasza a világ öregedésére - gazdasági és társadalmi fejlődés előmozdítása egy öregedő világban" címet viseli. Ez a dokumentum az Európai Bizottság hozzájárulása az öregedéssel foglalkozó 2. világkonferenciához. Többek között kimondja, hogy „Az öregedési politikáknak széles életpályát és a társadalomra kiterjedő közelítést kell elfogadniuk, figyelembe véve az ENSZ globális kezdeményezéseit és vezérelveit." Javasolja az öregedés kérdéseiben való együttműködésről szerzett tapasztalatok megosztását az unió szintjén, és alátámasztja az öregedés gazdasági, foglalkoztatási és szociális dimenzióit felölelő politikai közelítés szükségességét.
Az Európai Unió tagállamainak társadalmát szolidárisnak tekinti, így az európai szociális modell megvalósítását - a szubszidiaritás elvét követve - alapvetően nemzeti hatáskörbe rendeli. Az ebből adódó teendőinket a Nemzeti cselekvési terv foglalja keretbe. Az ebben elfogadott koncepciók megvalósításának alapjául, a változó demográfiai folyamatok megfigyelése illetve az idősek társadalmi helyzetét célzó programok hatékonyságának mérése céljából készült ez a tanulmánykötet a KSH „Időskorúak Magyarországon" című projektjének részeként.
Az idézett világkonferencián meghatározott problémaköröknek megfelelően elsősorban a demográfiai öregedéssel kell szembenéznünk. Amíg a Föld népességében kereken 10% az idős emberek aránya, a szűkebb unió 15 tagállamában már jócskán meghaladta a 20%-ot. A kutatási eredmények szerint 2050-ben az idősebb személyek az európai népesség 32-35%-át teszik majd ki. Bár a közép- és kelet-európai országokban ez a hányad ma alacsonyabb, a várakozás szerint rohamosan emelkedni fog, és 2050-re eléri majd az EU átlagos szintjét.
A népesség öregedése olyan körülmény, amely valamennyi korosztályt alkalmazkodásra kényszerít. A lehetséges megoldások kimunkálásában legfőbb eredménnyel az életpálya-közelítés kecsegtet, amely figyelembe veszi az életkorhoz kapcsolódó és a nem-specifikus tényezőket, mint a nyugdíjazás utáni aktivitást vagy az egészségmegtartó programokban való részvételt. Az Európai Unió tagállamainak - így hazánknak is - mindezek mellett néhány közös problémára is reagálniuk kell.
Vissza