Előszó
Részlet a könyvből:
Ahogy végignézett önmagán, úgy látta: kissé sok kezeslábasán az olajfolt, szerszámtáskája nyirkosán tapadt a kézhez, kopott zára kipattant, lehet, hogy letört. Mintha tengerbe merült volna alá, olyan átható, tejfehér volt a városi köd; keze elveszett a semmiségben, tapogatva kereste az utcafordulónál a szomszédos házfalat. Tudta, néhány lépésnyire vendéglő húzódik fényes üvegablaka mögé: most csak derengő, szétfolyt fehér színtenger mutatta, hogy a sikamlós táblán túl mozognak emberek.
A köd egy éjszakára megfojtotta a várost. Milanóban megállt a villamos, gépjármű, kocsi. Árnyékok siklottak egymás mellett, akvárium-érzés volt, ha a mindent eltakaró burokból kibukkant egy-egy járókelő. Mióta tenyerelt így végig a házak oldalán, lihegett, várt, megállt, hogy kiköhögje a torkot fojtogató, illó materiát... mióta járt így, inkább ösztöne szerint, félig álomban s kábulatban, míg elért a kiszélesedő térhez s most már csak az oldalt hajló, parkraugró kisutcát kell megtalálnia...Mióta? nem volt dolga az idővel, egészen mindegy, gondolta.
Megtapogatta a zömök amerikai kulcsot, mely kizár majd egy ajtót, egy lakást, ahová menekülnie kell. Amikor kapta, hónapokkal ezelőtt, játszott vele, a veszély valószínűtlen volt, hordozta mint szerencséthozó talizmánt, játszott a gondolattal: valahol létezik a valóságban egy zár, melyet a kulcs egy kattanással kiold.
Egy órával ezelőtt lépett be az ismeretlen vizekbe. Késő délután, írásai fölé hajlott, készül az éjszakai távbeszélő-diktandóra, köröskörül lakása, Európa, kényelem. Nyul a kagyló után, szórakozottan, ahogy százszor és százszor megtette. S hallja, egészen idegen, kásás francia ejtéssel az előre megbeszélt félelmes, mondatot. Voltaire utolsó szavát a Candide-ból. „Ápolnunk kell kertecskénket"...
Vissza
Fülszöveg
A nagy történeti regények mestere ebben a művében a számunkra legtörténetibb közelmult tragikus világából formál mesét. Környezet és élmény kettőssége adja a hátteret két ember felcsapódó és lefojtott szerelméhez, mely szenvedélyes lirájában végigkíséri az "Idegenek"-et. A jóhírű magyar újságíró a sorsdöntő világeseményeknek a sodrában Milánóban, egyik napról a másikra üldözött forradalmárrá válik, akit a háborúvég felbomló légkörében a "Tengely" halálra keres. Összeesküvő társai egy fiatal nőt rendelnek melléje, aki a nagy olasz várost vastagon borító télvégi ködben irányítja menekülésének útját. Lélek és test fojtó feszültségében élnek egy elhagyott lakásban és amikorra menekülésük nagy kalandjára is készülniök kell, az alkalmi sorstársak között már felcsap az elszabadult szenvedély. Semmit vagy még a semminél is kevesebbet tudnak egymásról, amikor a határon túl, francia földön, ahol a Bozót emberei között találnak menedéket, már ismét elszakítja őket egymástól a földalatti...
Tovább
Fülszöveg
A nagy történeti regények mestere ebben a művében a számunkra legtörténetibb közelmult tragikus világából formál mesét. Környezet és élmény kettőssége adja a hátteret két ember felcsapódó és lefojtott szerelméhez, mely szenvedélyes lirájában végigkíséri az "Idegenek"-et. A jóhírű magyar újságíró a sorsdöntő világeseményeknek a sodrában Milánóban, egyik napról a másikra üldözött forradalmárrá válik, akit a háborúvég felbomló légkörében a "Tengely" halálra keres. Összeesküvő társai egy fiatal nőt rendelnek melléje, aki a nagy olasz várost vastagon borító télvégi ködben irányítja menekülésének útját. Lélek és test fojtó feszültségében élnek egy elhagyott lakásban és amikorra menekülésük nagy kalandjára is készülniök kell, az alkalmi sorstársak között már felcsap az elszabadult szenvedély. Semmit vagy még a semminél is kevesebbet tudnak egymásról, amikor a határon túl, francia földön, ahol a Bozót emberei között találnak menedéket, már ismét elszakítja őket egymástól a földalatti küzdelem hőseinek kiszámíthatatlan sorsa. Évek múltán San-Gimignano álomvárosában találnak újból egymásra. A "Cisterna" terének esti homálya örökre egybefonja a két idegen alakját. Passuth László finom pasztelszínekkel festett regényében meseszövés, hangulat, lélekrajz olvad tökéletes irodalmi remekké.
Vissza