Idegen ösvényeken

Előszó

Részlet a könyvből:
Sajátságos, hörgő röfögés ébresztett fel az álmomból. Vagy csak valamelyik hálótársamnak vagy társnőmnek a hortyogása volt ? A légmentesen elzárt téli kunyhóban kétségbeejtő volt az atmoszféra. A szűk helyiségben nyolc ember és öt kutya helyezkedett el, csak azt ne kérdezze senki, hogy hogyan ! Ez a tizenhárom teremtés a maga ötvenkét mellső és hátsó lábával úgy egymás mellé, fölé, alá és egymásba gabalyodott, hogy ennyi össze-vissza végtag kibogozása tisztára lehetetlenségnek tetszett.
A rénszarvasbőrökből összetákolt sátorkunyhó közepében óriási tűz maradványai izzottak, amelynek fojtogató füstje egyetlen, áthatolhatatlan felhővé sűrűsödött, minthogy a kürtőnyílás födve volt. Én alvás közben fejemet a derék Snjära anyó halzsírszagú cipőjére fektettem, akinek magyarul »Egér« a neve; a jobb lábam az öreg Sätte, magyarul »Nyil bácsi« teste alá dugtam, s a bal lábam az egyik kutyának volt a fejvánkosa. Pent apó, vagyis Benedek, az áldott, magára gombolta prémes bundámat, hogy drága fejét gyomrom tájékán pihentesse, úgy hogy a kutyának, amelynek Pent apó volt a derékalja, a farka szeretetreméltóan az orrom körül kaparászott. Betetőzte ezt a sok megbecsülhetetlen kényelmességet a hőség, amely léghatlan bőr- és prémruházatomon belül fejlődött ki, és a tizenháromszoros gőzölgés és lélegzés pokoli illatozása, kapcsolatban azoknak az apró, vitézi lényeknek az elevenségével, a melyek ilyen közel a kutyákhoz mindig elkerülhetetlenek, s amelyekről a jókedvű, öreg Fischart ezt énekelte:
»Csíp valami, ugyan mi lehet?« Vissza