Id. Szabó István kiállítása

Előszó

Idősebb Szabó István egyike a legnépszerűbb magyar szobrászoknak. Magától értetődő, hogy ez a népszerűség mindenek előtt szűkebb pátriájában kíséri munkásságát: Nógrádban, a Palócföldön, ahol mint a történelem, a mindennapi élet tanúja nyilatkozik meg, s üzeneteit, észrevételeit, emlékezéseit az északi vidékek lakói oly jól értik, ki-ki a maga sorsát, őseinek szellemiségét ismeri fel a fából faragott figurákban, elhihető jelenetekben. Ám a benczurfalusi Kossuth-díjas, érdemes művész nem csak környezetéhez szól, de az egész hazához és távolabbra figyelve hatáskörét - bízvást mondhatjuk - egyetemes érvényű az, amit csinál. Mint minden maradandó művészeti alkotásban, Szabó István bátyánk műveiben is együtt jelennek meg a valóság helyi sajátságai, és az általános emberi tulajdonságok tartós értékei.
Mert hát mit is művelt idősebb Szabó István az alatt a félévszázad alatt, mióta fát farag? Beszámolt arról, amit látott, véleményt mondott a világ folyásáról, megvallotta érzéseit, gondolatait, s mindezt hiteles művészi formába öltve tette. A kiváltságos tehetségek fajtájából való, megvannak a képességei ahhoz, hogy amit észrevesz, megörökítésre érdemesít, azt meg is tudja jeleníteni. Ösztönös művésznek szokták őt nevezni, pedig ha valaki alaposan végignézi életművét az ifjúkori faragványoktól legújabb alkotásaiig, bámulatos mesterségbeli fejlődést, szakmai és esztétikai gazdagodást tapasztal. Ez a foka, fokozatossága a művészi munkának nem mehet végbe spontán ráhibázással, az ilyen eredményekhez tudatosság, ítélő erő kell. Igaz, az efajta szellemi kibontakozás forrása a következetesség, a szenvedélyes szorgalom, a fáradhatatlan szolgálatra készség, az a halhatatlan mesterek által emlegetett végtelen türelem, mely átsegít a felmerülő nehézségeken, a kísértő kételyeken, a keserves kudarcokon, s amely végül kiérleli a meggyőző megoldást. Vissza