I. Országos Rajzbiennálé

Előszó

Részlet a könyvből:
A művészettörténet, tudom, nem a vallomások tudománya. Mégsem állhatom meg, hogy le ne írjam: nagyon szeretem a rajzot. És nem tudok vele szemben hűvös, tárgyilagos maradni.
Ezt az előbeszédet sem vagyok képes másképpen megírni, csak úgy, hogy megvallom benne a letagadhatatlan vonzódást. És megkísérlem okát adni.
Különösnek tűnhet, de engem a rajzhoz elsősoron a racionalitás tettenérhetősége vonz. Az, hogy amikor rajzot nézek, egy ember gondolatmenetét követem. Megpróbálom kitalálni, mi volt az a mozgató, ami végül is formát nyert a ceruza, a toll futásában.
Többnyire — persze nem mindig, és csak ritkán teljességgel — sikerül is az eszme nyomán tapogatózva eljutnom az alapokig. Sikerülnie kell. Hiszen az igazi rajznak éppen ez a célja: ez az az eszköz, amivel a művész a maga közegében a dolgokat végiggondolja. Ezért rajzolnak szívesen és jól a szobrászok — és ezért kár, hogy ezúttal kevés szobrászkéztől származó rajz jutott el a biennáléra. Ezért rajzolnak sokat a festők, annak ellenére, hogy a legtöbbjüket zavarja a színek megszokott segítségének elmaradása, bizonytalanítja a szerényke eszköz, a vonal felelőssége. Ezért rajzolnak szívesen j a grafikusok — hadd válasszam el egymástól ezt az egyébként I még a tudomány magasaiban is gyakorta összekavart két fogalmat most egyértelműen: így próbálhatják ki eszméiket a leghitelesebben, egy, a magukéhoz közelálló, hasonló felelősségű, de rövidebb technikai processzust kívánó eszköz segítségével.
Mások, gondolom, más örömöket — vagy inkább más örömöket is — lelnek maguknak a rajzolásban, illetve a rajz szemléletében. Hiszen épp az a szép ebben a műfajban, hogy annyiféleképpen közelíthető és élvezhető, ám anélkül, hogy egyetlen és szuverén közlése, benső rációja egynél többféleképpen volna értelmezhető. Emellett, erről tudva (vagy sem: a dolog lényegén ez nem változtat) ki-ki hajlandósága szerint örvendhet a rajz ritmusának, finomságának, könnyedségének, küzdelmes gyötrődésének, mosolyának vagy zordságának — hajlama szerint.
Az I. Salgótarjáni rajzbiennálé termeit járva mint ez örömre tág lehetőség nyílik. Használjuk ki jól: érdeme szerint úgy becsüljük ezt a tárlatot, ha nem takarjuk el magunkat azok elől az emberi kapcsolatok elől, melyeket a lapok bőséggel kínálnak.
Horváth György Vissza