I. Országos Faszobrászati Kiállítás

Előszó

A művészetnek az egyik legősibb anyaga a kő és a kerámia mellett a fa. A történelem előtti idők leleteiben nem maradt fenn, de minden bizonnyal ott szerepelt az akkori ember életében eszközként és műtárgyként az örökéletű kő és kerámia társaságában. Az egyiptomi szobrászat fafaragású emlékei már megmaradtak; s Homérosz liászából tudjuk, hogy Trója legtiszteltebb és legősibb istenszobra egy Athénét jelképező fabálvány volt.
Minden kor és minden kultúra állandóan használta a fát eszközök és dísztárgyak, művészi és építészeti alkotások anyagául. Ahogy egykor a fémek és a kő sem, úgy ma a műanyagok és a beton sem tudta teljesen háttérbe szorítani alkalmazását. A magyar szobrászat történetében is jelentős szerepet játszott a fa; a sajnálatosan kisszámban ránk maradt gótikus szárnyasoltárainkból következtethetünk középkori fafaragásunk gazdagságára és kiemelkedő művészi színvonalára, a hazai barokk templomi faragványok, szobrok a magyar művészet európai rangját tanusítják. Századunk magyar képzőművészetében is előkelő helye van a fának; olyan jelentékeny szobrász egyéniség, mint Szervátiusz Jenő, szinte egész életművét fába faragta. A fa a szobrászatnak igen különleges anyaga. A latin "sculptura" és "plastica" szavakat egyaránt "szobrászat"-nak fordítjuk magyarra, bár az egyik a faragással, a másik a mintázással létrehozott művet jelenti, amely alapvetően ellentétes munkamódszert jelöl. A faszobor egyszeri és megismételhetetlen, egyedi példány. Az anyag sajátossága miatt faragása és más megmunkálása is alapvetően eltér a kőétől, ezért a faszobrászatot a szobrászművészet harmadik, önálló ágának kell tekintetni, amely a másik kettőtől lényegileg különbözik. Vissza