Srác a kakasülőn

Fülszöveg

Nosztalgikus és mulatságos, olykor megható emlékek váltogatják egymást Huszti Péter legújabb kötetének lapjain. Az immár több mint öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő színművész megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel, irigylésre méltó derűvel és bölcsességgel mesél a szüleiről, gyermek-és ifjúkoráról, az általános iskolában, illetve az otthoni „szekrényszínházban" kezdődő, majd a főiskolai évek alatt hirtelen felívelő karrierjéről, illetve azokról a pályatársairól, okik első lépéseit egyengették-irónyítgották a világot jelentő deszkákon. Az anekdoták szereplőinek többsége a magyar színháztörténet ikonikus alakja, és bór felsorolásukra - helyhiány miatt - nem vállalkozunk, biztosítjuk az Olvasót, hogy Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának első kötetét lapozgatva a legnagyobb kedvenceivel fog találkozni.

„Karácsony előtt néhány nappal, a nyilvános főprába után rohantam a havas latyakban a Filmmúzeum előtt a Dohány utcán az Uránia felé. Várkonyi azonnal felküldött a... Tovább

Fülszöveg

Nosztalgikus és mulatságos, olykor megható emlékek váltogatják egymást Huszti Péter legújabb kötetének lapjain. Az immár több mint öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő színművész megkapó egyszerűséggel és őszinteséggel, irigylésre méltó derűvel és bölcsességgel mesél a szüleiről, gyermek-és ifjúkoráról, az általános iskolában, illetve az otthoni „szekrényszínházban" kezdődő, majd a főiskolai évek alatt hirtelen felívelő karrierjéről, illetve azokról a pályatársairól, okik első lépéseit egyengették-irónyítgották a világot jelentő deszkákon. Az anekdoták szereplőinek többsége a magyar színháztörténet ikonikus alakja, és bór felsorolásukra - helyhiány miatt - nem vállalkozunk, biztosítjuk az Olvasót, hogy Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának első kötetét lapozgatva a legnagyobb kedvenceivel fog találkozni.

„Karácsony előtt néhány nappal, a nyilvános főprába után rohantam a havas latyakban a Filmmúzeum előtt a Dohány utcán az Uránia felé. Várkonyi azonnal felküldött a színpadra, és elkezdtünk dolgozni egy monológon, mikor halkan kopogva Pártos dugta be a fejét az ajtón, hogy egy pár szót szeretne beszélni velem o folyosón. Kimentünk, s noha alig egy órája a főpróba utáni megbeszélésen hosszan, talán túl hosszan dicsért, most, ahogy szokta, felágaskodva, két kezével megfogta az arcomat, és nagyon puhán mondta:
- Péterkém, minden nagyon jó, holnap a bemutatón, meglátja, minden nagyszerű lesz.
Ahogy visszamentem, Várkonyi rám röffent;
- Mi volt olyan fontos? - kérdezte. Én zavartan ismételtem Pártos dicsérő szavait. Várkonyi felhúzta szemöldökét, és krákogva csak ennyit mondott:
- Jézus Mária!" Vissza