Köszönöm, Prospero!

Fülszöveg

A Köszönöm, Prospero! Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete. A legendás szerepek sokaságát eljátszó színművész életműve - szerencsére - még korántsem zárult le, de itt elmesélt történeteiben olykor mégis tetten érhető az összegzés szándéka. Huszti Péter ez alkalommal is a tőle megszokott pontos és szép szavakkal tárja elénk emberi és művészi tapasztalatainak kvintesszenciáját. A korábbi kötetekhez hasonlóan e könyv lapjain is gyakran felbukkannak a nagy elődök és az egykori kollégák, hol vidám, hol szomorú történetek idézik fel a ma mór az égi színházban játszó hajdani barátokat. A kötet egyik különösen izgalmas fejezetében Huszti Péter megosztja velünk azt a titkot is, hogyan, milyen forrásokból, élményekből, mélyen megélt érzelmekből táplálkozik, születik meg egy-egy színházi előadás.
„Titokzatos világ a színház. Egyre veszedelmesebben szív be minket a tragédia örvénye. A padlás szűk tere, az összezártság különös hangsúlyt adott a gesztusoknak,... Tovább

Fülszöveg

A Köszönöm, Prospero! Huszti Péter önéletrajzi trilógiájának harmadik kötete. A legendás szerepek sokaságát eljátszó színművész életműve - szerencsére - még korántsem zárult le, de itt elmesélt történeteiben olykor mégis tetten érhető az összegzés szándéka. Huszti Péter ez alkalommal is a tőle megszokott pontos és szép szavakkal tárja elénk emberi és művészi tapasztalatainak kvintesszenciáját. A korábbi kötetekhez hasonlóan e könyv lapjain is gyakran felbukkannak a nagy elődök és az egykori kollégák, hol vidám, hol szomorú történetek idézik fel a ma mór az égi színházban játszó hajdani barátokat. A kötet egyik különösen izgalmas fejezetében Huszti Péter megosztja velünk azt a titkot is, hogyan, milyen forrásokból, élményekből, mélyen megélt érzelmekből táplálkozik, születik meg egy-egy színházi előadás.
„Titokzatos világ a színház. Egyre veszedelmesebben szív be minket a tragédia örvénye. A padlás szűk tere, az összezártság különös hangsúlyt adott a gesztusoknak, szemvillanásoknak, félbehagyott mondatoknak, elhallgatott szavaknak. [ ] Lépésenként költözünk be a házba, a család letébe, és ők is egyre agresszívabban bújnak a bőrünkbe, az életünkbe. Emlékek merülnek fel múltunkból, elvesztett szeretteink elfogadhatatlan hiánya, anyáink rendíthetetlen hite és ereje, fiaink néha nehezen megválaszolható kérdései sorsunkról, múltunkról, a jövőnkröl. Nem választhatod meg az országot, a várost, ahol születtél, a szüléidét, a gyermekeidet. Cipelned kell a gondokat, az örökséget, a rád hagyott házat, a vagyont, és ha a sors ezt szabta rád, cipelneá kell apód vétkét is. A bún súlyát. Harcolhatsz, lázadhatsz, menekülhetsz előle, a gyötrő teher elkísér, és mindig veled marod." Vissza