Egy kövér ember meséi

Előszó

Az elmondott és meg nem örökített szavaknak megvan az a nagy előnyük, hogy csak hatásukban maradnak meg és maguk a szavak eltűnnek.
Lehet vitázni felettük, sőt ha kényelmetlenek, le is lehet tagadni őket.
Én, aki a beszéd embere voltam mindig, csak most érzem a kinyomtatott szó súlyát, amikor látom a saját megmerevedett és megmásíthatlan lenyomtatott szavaimat. Mindenki nézheti, újra elolvashatja, mérlegelheti és bírálhatja, ahogy én is teszem más kinyomtatott írásművekkel. Hogy vájjon az értelemnek ezen a nagyítóüvegén keresztül is megállják-e a mondanivalóim a helyüket, mint ahogy a rádión kérészül megállották, az ennek, az én - irodalomban tett - első lépésemnek külön érdekessége részemre.
Mulatságos kis élet-mozaikoknak szmódtak ezek a kis tarkaságok, egy kis útszéli filozófiával fölcifrázva. Úgynevezett könnyű táplálék, amelynek csak az a körülmény ad némi súlyt, hogy szívből jön és hogy szívhöz szeretne érni.
Vidámságaim nem viccek és nem is levegőben lógó kitalálások, hanem mindig az életem egy-egy epizódján épültek föl.
És éppen azért, mert tisztességes voltam és ebben a könyvben egy szót le nem írtam, amit nem hittem volna és amit ne éreztem volna, bátran teszem ezt az írást minden jóakaratú ember elé és ha annak olvassák, aminek én szántam: könnyű, értelmes, vidám szórakoztatásnak, akkor nem félek, hogy szégyent hozok vele sikerekről ábrándozó fejemre.
Boldog volnék, ha nem csalódnám ebben a reményemben.
Huszár Károly (Pufi). Vissza