Hurrá fiúk, utána!

Előszó

Láttátok-e már Rozsdást fára mászni? Kíváncsi vagyok, melyiketek tudná őt ebben utánozni. Rozsdásnak mindegy volt, nyírfára, luc- vagy erdei fenyőre mászik-e, nem ijedt meg az akácok tüskéitől és holmi körte-, alma- vagy szilvafára felkúszni neki csak nevetség. Rozsdás felkapaszkodott mindenre, amire csak lehetett és minden teremtmények közül a mókust irigyelte legjobban, az emberek közül pedig a villanyszerelőket, akik a városnegyedben a vezetéket javították, cipőiken fogas kampót viseltek és olyan könnyedén mászták meg a hórihorgas fapóznákat, mint ahogy más emberfia a földön sétál. Igaz ugyan, Rozsdás olykor lepottyant és kékre-zöldre dagadt. De hát mutassatok nekem olyan valamirevaló fiút, akinek a homlokán sose volt daganat, a térdén véres horzsolás, nadrágján folytonossági hiány. Ha megkérdeznétek a barátait, akik itt ülnek az árok partján és nagy komolyan tanácskoznak valamin, merre van Rozsdás, azt mondanák: „Az imént volt itt," és rögtön felemelnék a fejüket, hogy maguk felett a vadcseresznye lombjait kutassák. A következő pillanatban megzörrennének a levelek, megreccsennének az ágak, és megszólalna Rozsdás éles hangja:
-Fiúk, lelátok egész a folyóig. Most egy autó hajt errefele. Biztos, hogy Tatra ...
-Fenét - jelenti ki Cingár. - A motorja szerint Praga.
-Még hogy Praga, - mondja megvetően Hosszú - az nem lövöldöz így. Skoda lesz az.
-Hát, ha éppen tudni akarjátok, Walter. Már egész tisztán látom. Vissza