Délibábok hőse

Előszó

Részlet a könyvből:

A székelyudvarhelyi pohárköszöntő.

A nemzeti párt vezére talán maga is szentül meg van győződve róla, hogy a magyar nemzeti politika nagy feladatai csak az ő vállaira nehezednek, s hogy ő az a gondviselésszerű államférfi, a kinek homlokán a nemzeti géniusz csókja ég. Annyiszor mondták ezt már róla barátai és párthívei, hogy végre maga is elhitte Oly emberi gyöngeség, melyet nem lehet rosz néven venni.
Pedig Apponyi gróf s a nemzeti politika, nem valami régi ismerősök. Most négy éve, a marosvásárhelyi Emke közgyűlésen mutatta be Bethlen Gábor gróf a magyar nemzeti politika legégetőbb feladatait a mérsékelt ellenzék vezérének. Kitűnt, hogy most van legelőször egymáshoz- szerencséjük, s azelőtt még hirből sem ismerték egymást.
A református templom boltozata alatt állva, a nyilt gyűlés szine előtt vallotta be Apponyi gróf, hogy „fogalma sem volt, eddig az erdélyrészi magyarság szorongatott helyzetéről." És semmi sem jellemzi jobban közéletünk végzetes bajait, mint az a körülmény, hogy egy istentől megáldott, fényes tehetségű államférfinak teljes tizenhat esztendő kellett hozzá, hogy elméjében némi sejtelme merengjen fel Magyarország azon legsúlyosabb nyomorúságának, mely ma már csaknem a vérmérgezés tüneteit mutatja, s melynek gyökeres meggyógyítása nélkül a magyar állam futóhomokra van épitve, s nem oly gránit alapokra, a melyekről le nem döntheti a viharok dühe, s a századok megpróbáltatásai. Vissza