Előszó
Részlet a könyvből:
BÁNYAI JÁNOS
KÉTELKEDÉS ÉS BIZONYOSSÁG A DALBAN
Tandori Dezső kései lírája
Egészében ideírom (közlöm, idézem) A mennyezet és a padló (1976) kötet cím nélkül, más...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
BÁNYAI JÁNOS
KÉTELKEDÉS ÉS BIZONYOSSÁG A DALBAN
Tandori Dezső kései lírája
Egészében ideírom (közlöm, idézem) A mennyezet és a padló (1976) kötet cím nélkül, más versekkel együtt csak zárójelbe tett számmal (15) jelölt szonettjét, az Ahogy újra... kezdetűt. Nem a legjobb szonett a kötetben, de a versírásról szól, ha jól olvasom, és Tandori Dezső versírása (verskészítési, verscsinálási gyakorlata) akár költészete archimedesi pontjának is tekinthető. (Persze, nincs archimedesi pont, csak képzelődni lehet róla.) Álljon tehát itt a szonett Tandori szonettező korszakának kezdetéről, amikor "Máris nosztalgiával" gondolt vissza szonettíró-korszakára az (52)-ben, holott épphogy elkezdődött.
Ahogy újra meg újra elmeséljük
a mindig "új" "ugyanazt", s újra: viccnek,
nem tudni, a távolság szelidít meg
egyet-mást, vagy az, hogy újra megéljük
(s ezért: elmondhatóságra cseréljük,
sőt elcsereberéljük) valaminket,
ami ily formában senkit sem illet;
mégis az lenne botrány, a: "Kikérjük..."
S ki mondaná ezt? aki kényszerül?
vagy akit ilyképp kényszerítenek?
Rendje van! változik a szerep,
és áll az egyensúly, körülbelül;
az élet sója! vizezetlenül
csak sóbánya, mint a holt tengerek.
Vissza