Előszó
A kötetben mintegy három és félszáz adomát, tréfás történetet viccet, megtörtént és kitalált esetet teszek közzé. Helyszínen, falusi közösségekben, népi előadóktól gyűjtött anyagomból válogattam ki...
Tovább
Előszó
A kötetben mintegy három és félszáz adomát, tréfás történetet viccet, megtörtént és kitalált esetet teszek közzé. Helyszínen, falusi közösségekben, népi előadóktól gyűjtött anyagomból válogattam ki azokat a példákat, amelyekkel a magyar folklórnak ez a műfaja jól jellemezhető.
Anekdota néven ismeri a nagyközönség az adoma műfajt. A két fogalom a köznyelvben és az irodalmi nyelvben váltakozva fordul elő. Az anekdota korábbi mint az adoma. Ez utóbbi a nyelvújítás terméke. Jókai Mór a néphumor jellemzése kapcsán az adoma fogalmát alkalmazza. Ezzel olyan jelentéstartalmat jelöl, amely a tréfás népi elbeszélések jól körülhatárolható csoportjára vonatkozik. Az anekdota is használatos a folklór anyagra. Ebben az esetben azonban jelzőt kap, s ezzel a műfaj néi anekdota néven különül el. Így kötetünk népi anekdota gyűjteménynek tekinthető.
Az adomákat tizenegy csoportba sorolva mutatjuk be. A történt esetek huncutságok csoportba tartozó történeteket, tréfás eseteket az élményadoma fogalma alá sorolhatjuk. Ezek aránylag még távol állnak a többé-kevésbé általánosabb érvényű adomáktól. A megtörtént esetek szereplői, személyei egy kisebb vagy nagyobb közösség előtt ismertek, s ahhoz, hogy az elbeszélés figyelemre méltó, elmondásra érdemes legyen, az eseten derüljünk, s egyáltalában felkeltse az érdeklődésünket, a háttérnek, az esemény helyének stb. az ismerete islényeges. Azok a történetek kaphatnak általánosabb figyelmet, amelyekben valamilyen típusalak jelenik meg, vagy az eset másokkal is előfordulhat. A történetek egy része a falu ismert, a közösségi életben gyakrabban megjelenő alakjaihoz kapcsolódnak. Ilyen személyek pl. a tanító, a bíró, a kocsmáros, a bakter, a pásztor (és a pap, akit azonban külön csoportba soroltunk). Itt kapnak helyet olyan genre-alakok is, mint a vándor drótos, a koldus vagy újabban a műbikás. Szinte minden faluban akad egy-egy tréfacsináló, mókázó legény vagy ember, akinek, ha a közösségbe kerül, mindig a "hucutságon jár az esze". Ezek a tréfák, viccek csinálói és előadói (példáinkban Rántás Gyurka). Gyakran egy-egy jól sikerült tréfájuka hosszú ideig emlegetik. Az elbeszélések során ezek a történetek színeződnek. Formálódnak s olykor teljesen átalakulnak. A folklórizálódás folyamatában ezekből az esetekből, "huncutságokból" gyakran általánosabb érvényű adoma válik.
Vissza