Hullámok a bolygóközi térből, vagy csak a magnetoszférából?

Előszó

Részlet:
"Kevés olyan periodikus természeti jelenség van, amely annyira szabályos, egyszersmind változékony hullámalakkal rendelkeznék, mint a geomágneses pulzációk - kellően felgyorsítva szinte zenei hangokként hatnak. Ez azzal áll kapcsolatban, hogy spektrumuk sem fehérzaj jellegű, mint pl. a geomágneses viharoké vagy számos más természeti jelenségé, sem vonalas, mint a napi hőmérséklet-változásé vagy a geomágneses napi változásé, hanem átmeneti a két szélsőség között. Bár másfél százada ismertek (először Lamont észlelte őket 1840 körül Münchenben), és fél évszázada folyik alapos kutatásuk, mégis sok kérdés tisztázatlan velük kapcsolatban.
Amikor az ötvenes évek elején kiderült, hogy a Pc3 elnevezésű, legszabályosabb és leggyakoribb, nálunk 15-25 s-os periódussal jelentkező, néhány tized nT amplitúdójú hullámoknak a periódusa a (geomágneses) szélesség függvényében változik, már készen állt ennek a változásnak elméleti magyarázata: Dungey tengely szimmetrikus térben megadta a magnetohidrodinamikus hullámok periódusát arra az esetre, ha a poloidális és toroidális módus között nincs csatolás. Az így számított periódasok közepes szélességeken, tehát nálunk is elég jól egyeznek a mérési eredményekkel, hozzátéve azt, hogy a periódust még a geomágneses tevékenység szintje is befolyásolja. Ezzel kapcsolatban azt tételezték fel, hogy nagy geomágneses tevékenység esetén a földi mágneses tér összenyomódik, ennek megfelelően rövidebbek a periódusok.
Viszont a hullámokat keltő elsődleges forrás mibenléte rejtély maradt. A hetvenes években a bolygóközi térben méréseket végző űreszközök megjelenésével kiderült, hogy a bolygóközi tér milyensége erősen befolyásolja a pulzációkat. Először azt ismerték fel, hogy a pulzációk amplitúdója a napszél sebességével (energiájával) van kapcsolatban." Vissza