Hugyosjózsi szülei, avagy a Markos-Nádas-sztori

Fülszöveg

Most nekem a Markosról, a Nádasról vagy a Markos-Nádasról kell ide írnom valamit?! Esetleg a Markos-Nádas-Bonczról?! De mit?! Amit Nádas kihagyott ebből a kötetből?! Akkor ez a kötet négyszer ilyen vastag lenne. A dolgom az volna: döntsek ágy, hogy ami Nádastól olvasható, az egy vidám történet?! Hofin kívül ez a két marha tudott igazán megröhögtetni! Hát akkor nem! Akkor nekem ez nem egy vidám történet. Az jut hirtelen az eszembe, hogy: egyáltalán tudok én vidám sorsokról a kabaré malájában?! (Egyről igen: a Lorán Lenkééről! Azzal kész!) Az úgy van, hogy akik odavetődnek a műfajba, akik ott képesek megvetni a lábukat, azok mind egy szálig elmebetegek. Különféleképpen, de egyként. Amikor az én lábam is meg volt vetve, én is az voltam. Markos-Nádas se normális! Na, nem, hát arról szó sem volt! Ha egy kicsit is azok volnának, még mindig együtt halmoznának sikert sikerre. Ezért aztán bármilyen vidáman olvastam a Nádas által leírtakat - emlékezni amúgy valóban derűs dolog! -, közben egyre szomorúbb lettem. Meghalt Marton Frici, oszt azzal annyi is lett a Markos-Nádasnak! Senki se tudta ezt megakadályozni. Se Farkasházy, se én, se más Ok voltak az erősebbek. Együtt! Amíg izét nem váltak. A szétválásukban is erősebbek voltak még. Aztán annyi!
Külön-külön már nem voltak erősebbek. Na, jó, Nádas talpon maradt! Nehezen. Egyedül is tehetséges, nem vitatom. Csak az a baj, hogy én végig ott voltam, amíg Markos-Nádas voltak!
Én se vagyok normális: még mindig várom, hogy egyszer újra azok lesznek. Ha valamiről, akkor nekem erről szól ez a kötet.
Verebes István Vissza