Tövis és borostyán I-III.

Fülszöveg

"A becsvágy!... Hamiltonnál még csak bizonytalan nyugtalanság, szinte valami láz, amely valahogy felébred az ereiben és most ott marad örökre, kiolthatatlanul. Hogy legyen valaki! Hogy valamit csináljon! Hogy kezében tartsa az embereket!...
- Olvasd Miltont - ajánlotta Birley Artingstall. Olvasd ezt, olvad azt. Valaki mindig unszolta. Ő meg mindig szót fogadott. Olvasta Miltont. Ezt olvasta: ...A hírnév sarkantyúját vágja szellemünk lelkünkbe, egyetlen gyöngeségünkként, hogy megvessünk élvet s dicsérjünk munkás napot...
Dünnyögve ismételte magában a szavakat. "Hogy megvessünk élvet..." Szerette az életet, amelyet élt, élvezete minden percét, csak éppen azt nem tudta, hogy miért rendezte így az életét. Újra elolvasta a sorokat. "A hírnév sarkantyúját..." A hírnév... A szó napokig zsongott a fejében. Nem tudott szabadulni tőle."
"Nos, Tom megkapta, amit az élettől akart. Hát én? - kérdezte önmagától. És tudta, hogy ő is megkapta. Minden köntörfalazáson és önámításon túl tudta, hogy minden, amit kívánt, végeredményben nem több, mint ez a hírvén amelyhez eljutott és azt is tudta, hogy ha az a hatalmas felfordulás, amelyek közeledtét érezte, azzal a választással jár, hogy elmerüljön a feledésbe, vagy a győztesek zászlaja alatt próbálja megnyergelni a vihart, akkor képes lesz szembefordulni egy életen át volt bajtársaival, és szívének és agyának minden erejét latba fogja vetni, hogy szétrombolja azt az épületet, amelyet ő meg amazok tégláról téglára és keserves munkával építettek a semmiből, s onnan veti majd a mélybe magát. Vissza