Hosszúhajú veszedelem I-II.

Előszó

Részlet az I. kötetből:

Decemberi est. Köd az útcán. Kőd a lelkeken is.
A kaszinóban már jóval négy óra előtt meggyújtották a lámpásokat. De a ház üres. A játszószoba is. Olvasó-terem is.
Csupán a társalgó zöld bőrszékeiben, a vőrösréz-fényű kandalló körül gunnyaszt három öregúr.
Öt óra tájban érkezik csak megint valaki. Végigkószál az üres termeken. Végre benéz a társalgóba is.
- Meghalt a világ? vagy mi? - harsog az ottülőkre.
Szintén öregúr. Angolbajuszos. A haját a füle mellől fésüli fel a fejére. Arca ötvenen felül való. Termetre azonban még idősebb: görhes, és roskadt balvállu. Csak a szeme élénk. Szmoking van rajta.
- Tudod, hogy karácson estéje van, - szólal meg egy fakó hang a bőrszék mélyéből.
- Még a legény-embereket is lekötik ilyenkor,- mormogja a másik.
Az érkezett maga is leül a kandalló mellé és keresztbe veti sovány csontos lábát.
- Nodehát ezt mégse gondoltam, hogy enynyire kongjon a kaszinó. Magam is meg vagyok hiva. De csak vacsora utánra igérkeztem. Hát egy tarokkot...
Senki se mozdul. Vissza

Fülszöveg

Karácsony estéjén tizenkét agglegény-barát találkozik egymással, valamennyien a családias ünnep száműzöttjei, nincs hová menniük, egyedül nem akarnak maradni, s ezért együtt vacsoráznak. Utána pedig, hogy eltöltsék az időt, külön-külön mindegyik elmeséli: miért nem nősült meg. A cím szerint valamennyi elbeszélésnek ezt kellene bizonyítani, hogy nősülni nem érdemes, a "hosszúhajú veszedelem", a nő nem érdemli meg a férfinem figyelmét és fáradozását. Az efféle oktalan általánosítás azonban nem lehetett kedvére az írónak, s ezért nem is törekedett rá. Vannak nők, akik nem érdemlik meg a fenntartás nélküli szeretetet - ez a legtöbb, amit kiolvashatunk az elbeszélések némelyikéből, ki azért, mert zsarnoki módon féltékeny, a másik önző, s ezt látszólagos önzetlenséggel, vagy konok hazugsággal palástolja. A könyvet azonban az teszi igazán kedvessé és feledhetetlenné, hogy a társaság fele minden célzatos él mellőzésével a szépséges első szerelem emlékét idézi fel. Szépséges és fájdalmas emlékek, hiszen a szerelmeseknek nem rajtuk álló okok miatt kellett elszakadni egymástól.
A Hosszúhajú veszedelem egységes keretbe fűzött elbeszéléseiből tehát minden emberhez szólóan a nosztalgia, az évtizedeken át elfojtva parázsló fájdalom remegése, az emlékezés és újraélés sajgó gyönyörűsége a költészet és a szerelem örök szépsége sugárzik. Vissza