Beszélgetések az olajiparról IV.

Fülszöveg

A legújabb kor, vagy akár jelenkorunk történetének kutatásában a hagyományos források mellett új forráscsoportként jelent meg az Oral History, a szóbeli történelem. Az a műfaj, amellyel Horváth Róbert is élt a szóbeli forrásaiból szerzett ismeretanyagának írott formába történő átmentéséhez, átalakításához, amit köteteiben a riport sajátos köntösébe öltöztetett.
Kérdezhetnénk, hogy fontos-e az, amit a Szerző végez, fontos-e a levéltári források amúgy is meglévő, majdan kutatható anyagainak elébe menni, azokat kevésbé egzakt módszerekkel készített anyagokkal - úgymond - pótolni? Vélekedhetnénk, hogy nem, hiszen minden lényegesnek benne kell lennie a különféle iratokban, jegyzőkönyvekben, utóbb az elektronikus adathordozókban. Tudjuk, számtalan okból azonban ez nem így van, s azt is tudjuk, hogy jelentős irathiánnyal kell majd számolniok a kutatóknak az 1980-90-es évek időszakából is.
Az utóbbi évtizedben a kutatások egész sora jelzi azt a felfokozott érdeklődést, amit az e tudományágban rejlő lehetőségek igazolnak. Az Oral History lényege az emberek, az egyének és a kisebb-nagyobb közösségek megélt történetének-történelmének, a hétköznapoknak és a sorsfordulóknak, az azokhoz kötődő szubjektív, az egyén vagy a csoport emlékezetében megőrzöttek vizsgálata és feltárása, tárolása-rögzítése, feldolgozása és elemzése, valamilyen módszerrel és módon történő közreadása.
Az életutak elmeséltetésével, rögzítésével lehet a legmélyebben megismerni az egyén, egy közösség, egy szakmai csoport múltját és az azokat alakító eseményeket. Ezek nem kutathatók fel sem a levéltárban, sem az irattárakban, mivel írásos nyomuk általában nincsen. A mindennapok másutt meg nem fogható történelme rajzolható meg velük, s ez emeli a történeti források közé - és esetenként csak egyetlen használható módszerré - a visszaemlékezést, az önéletírást. Vissza