Károlyi emlékkönyv

Előszó

"Jobb az Ige útján sántikálni, mint bármily gyorsan futni ezen az úton kívül." Kálvin Institutiójáhan olvashatjuk ez alázatosságra intő, komoly figyelmeztetést. Még pedig az Institutio ama fejezetében, amelyben kimutatja, hogy Isten helyes és igaz megismerésére csakis a Szentírás engedelmes tanítványaiként juthatunk el (1559. évi kiadás, I. 6, 3). De lehet-e valaki a Szentírás engedelmes tanítványává, ha ugyanakkor nem igyekszik azt teljes egészében megismerni? És vájjon lehetséges-é a Szentírás megismerése és másokkal való megismertetése a bibliafordítás szakadatlan munkálatának vállalása és hordozása nélkül? Mert ez a mi mindenkori theologiai feladatunk: a szűkebb és tágabb értelemben vett bibliafordítás. Az előbbinek betöltését csak kevés kiváltságosnak nyújtja lehetőségként az Úr: az anyaszentegyház azon alázatos eszközeinek, akik - hogy Károlyi saját szavaival jellemezzük őket - sem a "nagy fáratságot" sem a „testi töredelmet", sem pedig a „buzgóságos szeretetet" és „nagy serénységet" nem sajnálják a teljes Szentírás lefordításának egy egész életet igénybevevő munkájától és e munka végzése közben, ugyancsak a Károlyi szavaival, mindennap így tudnak az Úrhoz könyörögni: „Csak az Isten addig éltessen, míg ez bibliát kibocsáthassam, kész leszek meghalni és az Krisztushoz költözni". - A tágabb értelemben vett bibliafordítás pedig mindazok feladata, akiktől, mint gyakorlati írásmagyarázóktól, illetve mint az igehirdetés szent szolgálatát végzőktől az örökkévaló Igének a mindenkori ma életvalóságába történő átfordítását az igéjét prédikáltató Isten és az igét hallgató gyülekezet egyaránt elvárja. Végső gyökerében ez a kétféle munka, a szűkebb és tágabb értelemben vett bibliafordítás természetesen egymásbakapcsolódik, kölcsönösen egymásra utal, az úttörés és előljárás legáldozatosabb munkáját azonban mégis csak az végzi, aki elsőnek fordítja le anyanyelvére a teljes bibliát. Mert az ilyen, míg egyfelől egész életmunkájával példát mutat arra, hogy az Ige útján való alázatos sántikálás, ha lassan is, de mégis csak célhoz vezet, addig másfelől figyelmeztetést is ad az elkövetkező nemzedékek számára: jaj a hamis utakon igyekvőknek, a Szentírás eredeti nyelveit, egész szellemi világát elkerülőknek, az azzal ellentétben állóknak, a tetszetős és ingatag, görögtüzes és gyorsan tovatűnő koreszmék behódoltjainak: futásuk előbb-utóbb üres hiábavalóságnak bizonyul s életpályájuk egyébként merész ívelése a végén mégis útvesztőbe sodorja őket. Vissza