Hargita-hegység

Előszó

„Ezen havas egészen székely s én mint olyan valódi székely góbé, nem állhatok ellent a vágynak, hogy annak e bérezés hazába mindenüvé ellátszó viharos tetejét meg ne másszam..." (Orbán Balázs: Székelyföld leírása, 1868,1. kötet: 75-76.) Az a gondolat, ami Orbán Balázs szavaiban rejlik már régóta motoszkált bennem is. Nem kimondottan a Hargita alatt nőttem fel, mondhatnám csak néhány éve kapott szerepet az életemben. Azt hiszem, nemcsak azért kellett felkapaszkodnom a Hargitára, mert teteje „mindenüvé ellátszik", hanem azért is, mert tetejéről majdnem mindenüvé is el lehet látni. A Hargita nem versenyezhet tájképileg a Királykővel, a Retyezáttal, a Bucseccsel, Csalhóval, mégis van valami többlet benne, amit egy, a Székelyföldhöz kötődő magyar embernek jelenthet. Az a hegyvonulat, amely elválasztja a Székelyföld egyes részeit, ugyanakkor valahogy össze is köti azokat. Ezek a kötelékek érdekeltek, akkor amikor vakmerően rábólintottam a Kiadó felkérésére, hogy írjam meg a Hargita-hegység turistakalauzát. Nagy megtiszteltetést, de ugyanakkor nagy kihívást is jelentett ez a munka számomra. És most, amikor e szerény próbálkozásként felfogott könyvecskét útjára bocsátom, úgy vélem, hogy számomra a legnagyobb nyereséget az a sok élmény, tapasztalat, megismerés jelenti, amit a túraútvonalak lejárása közben szerezhettem. Nem tagadom, hogy a feltáró munka során sok bosszúság is ért, gyakran meg kellett kínlódni a leírható sorokért, nem mindig kellemes vagy legalább megfelelő időjárásban kellett megtalálni az utat az ismeretlenben. A Hargitán megtett több mint 300 km gyaloglás után is úgy érzem, még mindig van mondanivalója e hegynek számomra, minél ismerősebbek a gerincszakaszok, a völgy haj latok, a tisztások szélei, ahol olykor annyit kellett keresgélni a turistajelzéseket, annál kedvesebb, annál hívogatóbb a táj. Vissza