Előszó
Részlet a könyvből:
"Messzeség-kísértve csattogjon a vitorla Atya-Fiú-Szentlélek
háromszöge felettem,
asszonyi lágyék-legelőn hajoljak bár iszamos csordavályúra
önfeledten,
a tagló-tető pontú pillanat
rámszakad,
szétrepeszti mellem a villámgyökerű váratlan:
honvágyam van
egy álom után, a húsevő ábrándok helyett,
egy mártírhullák kezeslábasából végleg kivetkezett,
sosem volt-lehetett, kandallómeleg Magyarország után,
s e fényűző kómából ocsúdván
magamra rettenek, ijesztő, fantaszta feleslegesre,
valahol valami csúfondáros sziszegéssel ereszt le
s nyúzni való, szivárványhártyás szappanbuborékot ereget -
A valóság idült defekt-jelen. Kicserélem a lyukas biciklikereket;
fényév-tartományú sugarak küllőzik lírain,
megfeszítem siralomvölgyi, nyűtt inaim
s átkerékpározom
az utólecsó-szagú városon,
ki a temetőbe Hozzád,
színükben éber virágok a hantközöket visszhangozzák,
amúgy tikkadásig csend.
Hirtelen a bringacsengő fölcseng,
hosszú, riadalmas indulattal, bár nem nyúlt hozzá senki.
Kinek a szelleme nógatja esengni?
Előveszem vörösborom,
heje, huja, haj..."
Vissza