Honszerető barangolások

Előszó

Őszintén szólva kellemes meglepetés volt számomra, hogy Urbán Aladár útleírásait könyv formájában megjelenteti, és ugyanakkor hihetetlen megtiszteltetés, hogy előszót írhatok kötetéhez.
Annak idején, amikor az 1980-as, 90-es, majd a 2000-es évek elején a Tábortűzben, a szlovákiai magyar gyerekek lapjában napvilágot láttak írásai, hivatalból valamennyit olvastam, és mindannyiszor rácsodálkoztam, mennyi ismeretet, új meg új csodát tár olvasói, olvasóink elé, elkötelezett tudatossággal irányítja rá a figyelmet a tájainkról indult, itt élt, alkotott egyéniségekre, természeti különlegességekre, építészeti remekeinkre, helyi múzeumainkra, gyűjteményeinkre. És ugyanakkor rádöbbentem, hogy szülőföldünkön elmegyünk értékeink mellett, hányszor elsuhanunk a történelmi emlékhelyeink közelében úgy, hogy eszünk ágában sincs megállni, egy pillanatra fejet hajtani, csendben emlékezni, vagy tudomásunk sincs róluk.
Emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt olvastam ezeket az írásokat, titkon abban reménykedtem, és persze kívántam, hogy ifjú olvasóinkban felbukkanjon a kíváncsiság, és szorgalmazzák, hogy a szülőkkel, a családdal vagy az osztályukkal megnézzék ezeket a helyeket. Azt tudtam, hogy az útleírások jó fogadtatásban részesültek az olvasók körében, nemcsak a gyerekek, hanem a pedagógusok is haszonnal vették, még gyakran a tanítás keretében is felhasználták egyes részeit. Most, hogy ismét elolvastam valamennyit, úgy vélem, akár kifejezetten irodalmi, történelmi tananyagként sem elhanyagolhatók, sőt...
Példaértékű, ahogy a szerző szülőfaluját bemutatva, abból kiindulva, a szűkebb környéket bejárva elviszi olvasóit múltunk, történelmünk jelentős színtereire is. „A torony ablaka a világot jelentette számomra. A nagy Messzeséget, amelyet úgy vágytam megismerni" - írja szülőfaluja, Nagyzellő bemutatásakor. Talán jó is, számunkra mindenképpen hasznos, hogy a nagy Messzeséget csak a rendszerváltozás után sikerült megismernie, mert addig sorra tárta elénk a Felvidék páratlan értékeit, hívta fel figyelmünket Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Zsélyi Aladár szülőhelyére, Krúdy Gyula dédszüleinek nyugvóhelyére, aztán Csokonai Vitéz Mihály szerelmének Lillának felvidéki vonatkozásaira, de még arra is, hogy Tamási Áronné, az író özvegye Nagyzellőben látta a MATESZ előadásában férje Énekes madár című művének bemutatóját. Vissza