Ferragus/Gobseck

Fülszöveg

Balzac írói munkássága közel száz műre terjed. Nagy írói célt tűzött maga elé. Meg akarta rajzolni kora társadalmának teljes képét: az egyes rétegek életét, az intézmények rendjét, az erkölcsi eszményeket és a mögöttük húzódó intrikákat, látszat és lényeg összefüggését; úgy ábrázolni a kor jellegzetes alakjait, mint társadalmi összefüggéseik és emberi szenvedélyek hordozóit. Művének nagy részét (kilencvenegyet) egyetlen regényciklus részeinek tekintette, és az »Emberi színjáték« (»Comédia Humaine«) összefoglaló cím alá gyűjtötte. A cím Dante nagy művét (Isteni színjáték) idézi. Művéhez 1842-ben előszót írt, melyben kifejti írói programját. »A francia társadalom maga lett a történész, én meg csak a titkára. Leltárba szedem a bűnöket és erényeket, összegyűjtöm a nagy szenvedélyre valló eseményeket, lefestem a jellemeket, kiválasztom a legjelentősebb társadalmi eredményeket, típusokat alkotok úgy, hogy az egy bordában szőtt jellemek közös vonásait egyesítem.«
Kitűnően megrajzolt típusokban szemlélteti a hanyatló és romlott arisztokráciát, a pénz- és hangéhes nagypolgárokat, az érvényesülésre vágyó kisemmizett értelmiséget, a nehéz gondokkal küzdő kispolgárokat és a kizsarolt parasztokat. A burzsoá társadalom erkölcseit, jogi formáit, vagyoni viszonyait és cselszövéseinek egész intézményes hálózatát olyan pontosan és hitelesen ábrázolja, hogy Engels ezt mondja regényeiről: »Többet tanultam belőle, mint a kor valamennyi hivatásos történészétől, közgazdászától és statisztikusától együttvéve.«
A nagy regényciklus egyes darabjait nemcsak a kor és a társadalmi keret fűzi egységbe. Az egyes alakok - s az »Emberi színjáték«-nak több mint kétezer alakja van - hol fő-, hol mellékszereplőként bukkannak fel, és egyrészt eleven kapcsolatot teremtenek a regények között, másrészt a regények távlatának meghosszabbításával az idők változását érzékeltetik.
Balzac regényei új témákkal gazdagítják az irodalmi ábrázolást. Míg az előző korok irodalmában a központi téma nagyrészt a szerelem volt, Balzac az emberi cselekvések egyéb motívumait a polgári társadalom hajtóerőit állítja az előtérbe: a meggazdagodás és az érvényesülés vágyát; a szerelem gyakran csak eszközként szerepel ebben a törtetésben.
Alakjainak ábrázolásában rendszerint hőseinek egy-egy szenvedélyéből indul ki, és a társadalmi összefüggések révén felnagyított szenvedély még plasztikusabbá teszi az alakokat. Ez a szenvedély rendszerint már önmagában is jellemzi azt a társadalmi réteget, melyet a típus képvisel, például Grandet vagy Gobseck fukarsága, kapzsisága a gazdagodó tőkés alapvető jellemvonása, de Goriot apó szenvedélyének kitörésében is megmutatkozik a pénz társadalmi jelentősége, így kiált fel halála előtt: »Pénzem mindent megszerezhetsz, gyermekeid szeretetét is.«
Balzac, kora társadalmának hiteles ábrázolója, politikailag a katonai monarchia eszméjének alapján állt. Műveiben mégis éppen olyan éles és keserű igazmondással leplezi le a nemesség meddőségét és pusztulásra érettségét, mint amilyen megvetéssel illeti a felkapaszkodó pénzéhes polgári társadalmat, és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozik politikai ellenfeleiről, a republikánus forradalmárokról. Erre az ellentmondásra Engels ad választ: »Az író nagyobb volt Balzacban, mint a gondolkodó, s az író tehetségének parancsára, elvei ellenére is, kénytelen volt a valósághoz híven ábrázolni. Ezt én a realizmus egyik legnagyobb diadalának, az öreg Balzac egyik legnagyszerűbb vonásának tartom.«
A »Ferragus« a »Jelenetek a párizsi életből« című sorozatba tartozik. »A tizenhármak története« című három regényből álló kötet első része. A tizenhármak egy titkos szövetség tagjai,elszánt, hatalomvágyó kalandorok, kik túlteszik magukat a társadalmi élet törvényein. Ferragus, eredeti nevén Bourignard, mint a szövetség főnöke veszi fel a XXIII. Ferragus nevet. A mű nem tartozik Balzac nagy regényei közé, de jellegzetesen Balzac-i írás. Társadalmi mondanivalója a nemeslelkű Desmaretsné jellemében és sorsában fejeződik ki: az erény és gyöngédség pusztulásra van ítélve a hazugererkölcsű társadalom aljas, alantas világában.
A rémhistóriákra emlékeztető izgalmas cselekmény hátterében ott áll Ferragus romantikus figurája: a szökött fegyenc, a tizenhármak főnöke, ki mélységes apai szeretetében a legnagyobb áldozatokra képes és bűntényektől sem riad vissza. Félelmetes alakja még gyengéd apai szeretete ellenére sem kelthet bennünk rokonszenvet. Életével és sorsával példázza a nemes érzelmek eltorzulását a vagyonszerzés és hatalomvágy embertelen burzsoá világában. A cselekményen és alakokon túlmenően magával ragadja az olvasót a párizsi utcák leírásának gyöngéd bája. Ezek a részletek fejezik ki az írónak Párizs iránt érzett rajongását. Vissza