Homeros Iliasa

Előszó

Az egész klasszikus ókor egyértelmüleg az Iliast és Odyseát vallja a görög irodalom legrégibb emlékének. A világirodalomban szinte alig van ahhoz fogható hatás, mint a mekkorát az e két remek epos tett a görögökre közvetetlenül, általok pedig a római, s ezek révén meg a későbbi nemzetek irodalmára. Nem csodálkozhatunk tehát azon a páratlan érdeklődésen, a mely e két költemény iránt úgyszólván minden időben nyilatkozott. Talán csak a Bibliával, avagy Kempis Tamásnak a Krisztus követéséről írt könyvével foglalkoztak annyit, mint az Illiással és Odysseával. Az ókor e két hatalmas mű ihletett alkotójaként Homerost ünnepelte. Ám annak a kezdő kornak, mely öntudatlan gyermeteg hittel hallgatta a csodaszerű, daliás hősökről szóló bűvös dalokat, sejtelme sem volt arról, mily óriássá növekszik majdan az idők folyamán amaz isten-áldotta dalosnak alakja, kinek lángelméje és magas-röptü képzelő ereje ezt a két csodás művet megalkotta. Csak a későbbi kor kezdett érdeklődni a költő személyisége iránt; minthogy azonban felőle megbízható adatai nem voltak, a valót a meseszerűvel pótolgatta. Így vált Homeros mythikus személylyé. Az a nyolcz életrajz, mely róla az ókorból fennmaradt, többé-kevésbbé telve van meseszerű adatokkal; az sem bizonyos, azok írták-e, a kiknek tulajdonítják. Legnagyobbrészt úgy tartják, hogy ismeretlenül élt s úgy lőn halhatatlanná.
Vissza