Előszó
Részlet a műből:
Pip tudta, hol laknak.
Little Kiltonban mindenki tudta.
A házuk mintha a város saját kísértetháza lett volna; a kilto-niak szaporábban szedték a lábukat, mikor elhaladtak...
Tovább
Előszó
Részlet a műből:
Pip tudta, hol laknak.
Little Kiltonban mindenki tudta.
A házuk mintha a város saját kísértetháza lett volna; a kilto-niak szaporábban szedték a lábukat, mikor elhaladtak előtte, a szavak a torkukra forrtak. A ház közelében gyakran iskolából hazafelé tartó, zajos diáksereg verődött össze, és a gyerekek egymást biztatva, felváltva merészkedtek oda a kertkapuhoz, hogy megérintsék.
Pedig nem kísértetek laktak itt, hanem három szomorú ember, akik igyekeztek úgy élni, mint régen. A házban nem derengtek lidércfények, és nem borultak fel titokzatos módon a székek, de a falára valaki spray-vel odafújta, hogy Szemét banda, és az ablakokat kővel dobálták be.
Pip sokat tűnődött azon, hogy vajon miért nem költöznek el a ház lakói. Nem mintha el kellett volna költözniük, nem tettek semmi rosszat. De nem tudta elképzelni, hogy lehet így élni.
Pedig Pip sok mindent tudott. Tudta, hogy a hosszú szavaktól való félelmet tudományosan hippopotomonsztroszeszquipe-daliofóbiának hívják, hogy a gyerekek térdkalács nélkül születnek, szóról szóra fújta a legjobb Platón- és Cato-idézeteket, és tudta, hogy több mint négyezer fajta krumpli létezik. De arról fogalma sem volt, honnan merítenek Singhék elég erőt ahhoz, hogy itt maradjanak. Itt, Kiltonban, ahol tágra nyílt
10
Vissza