Holdtörténet

Előszó

Részlet:
"Magam-idején diákvilági szokás volt még, hogy ne egy, mit tudom én, mindössze két egyetemen tanulgassunk, mik ráadásul odahazaiak lettek volna; ó, nem, jártunk mi az egész művelt világot, ma Prága, holnap Párizs. És így lett a hely Leyden, ahol az alábbiakban elmesélendő történet megesett. - Ha valaki netán oly következtetésre jutna, hogy efféle szabad vándorlásokat nekem bármi dúska alapok engedtek meg, nagyot téved; merthogy vérig szegény voltam én, és ez a szegénységem volt az, mely épp hozzásegített eme históriához. - Vagy megint ha valaki oly véleményt alakítana, hogy eme röppentyű élet fő-fő iskoláról főbb-főbb iskolára holmi szorgalommal lett volna összefüggésben, az is téved; merthogy lusta voltam, és ez a lustaság volt az, ami ily sajátos élmény részesévé tett.
Hadd fogjam rövidre az előtörténetet: orvostanhallgató voltam, laktam pedig koszton, kvártélyon egy asszonyságnál, ki is - balszerencsémre - ellentéte volt minden más holland nőnek." Vissza

Fülszöveg

Oskar Panizza (1853-1921) Német költő, drámaíró, Poe nyomdokain haladó elbeszélő. Műveiben olyan erőteljesen támadta a korabeli államot és egyházat, hogy börtönbe vetették. A tudomány eredményeit írásaiban felhasználta, novellái fantasztikus jellegűek. Ideggyógyintézetben halt meg.

"Németország „legszemtelenebb, legbátrabb, legforradalmibb és legszellemesebb prófétája" (Kurt Tucholsky)

Az alkony víziói - de ugyanígy mondhatnánk: „Derengő látomások" - ez Panizza 1914-ben megjelent gyűjteményes kötetének címe, a csudálatos holdtörténet forrása. Korai tudományos-fantasztikus regény 1890- ből? Kafkai látomás? Móka? A jómódú család lázadó sarja (apja gazdag szállodatulajdonos - a fiút istenkáromlásért és felségsértésért börtönre ítélik!) méltatói szerint is tudomány s művészet között lebegett, akár történetünkben a vicces Hold. A tudományhoz a kitartás, a művészethez a szépség áhítatosabb szeretete hiányzott belőle? A Londonban is megforduló Panizza versekkel kezdte; ott akár a nagy, világhíres Oscart, Wilde-ot is ismerhette, de míg az ír-angol költő a nagyvárosi társaság üdvöskéje, középpontja, íme, a maga életét más módon, de szintén elrontó Panizza a saját korában inkább különleges figura.
Az utókor igazolta Detlev von Liliencron, ama kor babérkoszorús poétájának szavát: „Kolosszális tehetség!" Lemérhetjük ezt az itt közzétett bizarr „beszélyen", melynek számos csacskasága éppoly lenyűgöző, mint tragikusan mély, filozofikus befejezése. Ezekkel a gondolatokkal ajánlja e kötetet a nem mindennapi szórakozásra vágyó olvasók figyelmébe a fordító, Tandori Dezső. Vissza