Holdsarló

Előszó

A prózafordítás nem nagyon értékes munka, becsét inkább az eredeti mű értéke határozza meg és az, hogy mennyire sikerült a fordítónak visszaadni az eredeti színét és illatát. Igyekeztem a szerény képességeimtől telhető legjobbat adni és hiszem, hogy minden fogyatkozása dacára is, a fordítás irodalmi értékkel fog bírni a magyarul olvasó közönség számára. Ha nagy általánosságban nem is találkozna elismeréssel, de mindenesetre sokan fognak akadni, akik örömmel üdvözlik Bain könyveit magyar fordításban. És ez a mérvadó. A művészet nagy demokrata, mert senki előtt sem zárkózik el, de egyuttal, - bármily paradoxonnak hangzik is ez - mégis a legnagyobb arisztokrata, mert kevesekhez szól. Elég is, ha csak néhányan megértik a Szépséget, mely azokat gyűjti maga köré, akik fényét és melegét keresik. Az ősz Brahman, aki haláloságyán átadta Bainnek az eredeti szanszkrit kéziratot, jól ismerte a Szépség arisztokratikus zárkozotságát és a "margaritas ante porcos" elvét.
Ma olyan időket élünk, mikor a szépség elhomályosodott az emberek szeme előtt. Vér és lőpor szennye mocskolja be az európai kulturát és ha nem volna reménység, hogy a kaosz elmultával új ragyogás és az új fejlődés születhet, el kellene veszítenünk hitünket a fehér faj értékében.
Sátor alatt, födözékekben, esőben és napfényben, hidegben és melegben, ágyúdörgésben és vihart előző mély csöndességben készült ez a fordítás. És közben lehetetlen volt elhallgattatnom a reflexiókat, melyek fölmerültek bennem, mikor a Kelet és a Nyugat köztik nagy ellentétekre kellett gondolnom. A világnézet nélküli Európára, - mert az európai népeknek csak periodikus véleményeik vannak, világnézetük nincsen - és arra a Nyugatra, melynél a világnézetet a "szent egoizmus" helyettesíti. És épen ma, a világháború őrületes forgatagában, a hazugságok és elkopott értékek ádáz tusájában úgy ragyog a távolban az ős Kelet világnézetének vigasztaló biztatása, mint a sivatagban vánszorgó vándor előtt a délibáb festette hűsvizű tó. Vissza