Előszó
Részlet a könyvből:
"Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy fehérfoltos bivalyfiú. A kis Koma - mert ez volt a becsületes neve - egy szép napon elengedte fülét, s farkát. Mindig így tett, amikor szomorú volt.
- Mert nem szeret senki, de senki!
Némi igazság volt a dologban. Aki meglátta Komát, annak vagy a füléig szaladt a szája a nevetéstől vagy megvetéssel legyintett:
- No, nézd csak, fehérfoltos bivaly!
Egymás között a bivalyok fitymálták a kis Komát, mert hát ő más volt. A vakító fehér folt ott volt a hátán. Épphogy megtűrték maguk mellett.
Gondolt egyet a kis Koma, hogy ő bizony világgá megy, olyan helyre, ahol nem kacagják ki, de meg sem vetik.
Ment éjjel, ment nappal, oly sokat ment a kis Koma, hogy már azt sem tudta, hol van. Nagy kerek erdő közepében szénégető emberekkel találkozott. Volt köztük egy szemrevaló legényke, aki odakiáltotta az út szélén bandukoló Komának:
- Hallod-e, te kis bivaly, nincs kedved társulni velem? Hétközben szenet égetünk, szombaton délután, s egész vasárnap eljárunk majd legénykedni!
A kis bivaly elfogadta az ajánlatot. A szénégetők az elején még motyorékoltak az orruk alatt, hogy nézd, fehér folt van a hátán! Aztán, mintha elfelejtkeztek volna róla.
Kis Koma egyik napon a tükörbe nézett, s akkor vette észre, hogy eltűnt a fehér folt a hátáról.
- Fekete bivaly vagyok, fekete-fekete!
- Buta bivaly vagy - bökte oldalba a legényke -, a fehér foltot a szénpor festette feketére. De meglásd, amikor a patak vizében megmosdunk, minden a régi lesz. Azért a fehér foltocskáért fognak szeretni téged a lányok!
Attól kezdve mintha kicserélték volna a kis bivalyt, minden este a patakban addig dörzsölte magát, míg a fehér folt elő nem bukkant.
Hát így történt. Kis Koma azóta talán elérkezett a bálba is, ahol a legszebb lányok táncolnak vele."
Vissza