Hol vannak a katonák?

Fülszöveg

Dr. Mezei Béla nyugalmazott főorvos (ideg- és elmegyógyász) Hol vannak a katonák? című visszaemlékezésében megírja hat és fél éves hadifogságának történetét. 1943 januárjában esett orosz fogságba, mint egy sebesültszállító gépkocsioszlop orvosparancsnoka. A -30 fokos hidegben alakulata még a szovjet ellentámadás egyik véres ütközetébe is belekerül, maga Mezei is megsebesül. Miután fölgyógyul, és kiderül, hogy orvos, járja a kórház-lágereket, nyelvtudása is segít, beszél oroszul és németül (később olaszul, még japánul is megtanul). Egyre messzebb és messzebb kerül a hátországban, végül Kazahsztánban lesz lazarettek orvosa, már-már "csodadoktora". Nem csak beteg fogolytársain segít, de meggyógyít súlyosan beteg szovjet embereket is, magas rangú tisztek családtagjait.
Orvosi jóhírének köszönheti, hogy fogsága éveit bizonyos mértékig kivételezett körülmények között töltheti.
1949 nyarán szabadul és tér haza, miután évekkel korábban már megtudta, hogy felesége és kisfia Buda ostromában ágyútűz áldozata lett; így csak egyetlen családtagját, kislányát találja életben.
Mérhetetlen szenvedésekről ad számot az emlékirat, írója - úgy is, mint orvos - közvetlen kapcsolatba kerül a jórészt nehéz munkára fogott emberekkel, magyarokkal és nem magyarokkal. Emberi és orvosi lelkiismerete válogatás nélkül arra készteti, hogy a legreménytelenebb esetekben is segítsen - még fogva tartóin is.
Előadása lendületes, megjelenítő erejű, noha tárgyszerűségre törekszik, a "száraz tényeket" közli. Tömören, láttatóan idézi föl találkozásait bajtársaival, kollégáival, különböző nemzetiségű emberekkel. A humánum és szolidaritás jellemzi írását, ahogy nyilván orvosi munkáját is jellemezte a hosszú fogságban.

Sobor Antal Vissza