Hőhullám Berlinben

Előszó

Feltűnést keltő esemény híre járta be 1934 őszén a világsajtót. A lapok akkoriban egyébként sem szűkölködtek izgalmas hírekben, hiszen már több mint másfél esztendeje volt annak, hogy Németországban hatalomra jutott és nap mint nap újabb riasztó eseményekkel szolgált a világnak a hitleri rémuralom.
A hír ezúttal nem Németországból, hanem a Távol-Keletről, a Csendes-óceán partjáról érkezett, de bizonyos vonatkozásban mégis összefüggésben volt azzal, ami akkoriban az úgynevezett Harmadik Birodalomban történt.
Az esemény hőse Egon Ervin Kisch, a világhírű, haladó szellemű újságíró, a közismert "száguldó riporter" volt, aki előadássorozatot készült tartani Ausztráliában a hitlerizmus ellen, figyelmeztetni akarta a távoli Ausztrália népét a fenyegető veszélyre, amelyet az emberiség, a béke és - bármilyen hihetetlennek hangzott még akkor - Ausztrália számára is a hitlerizmus jelentette.
Előadásaira azonban nem kerülhetett sor. A hitleri diplomácia 1934 őszén már messzire kinyújtotta csápjait, és közbenjárására az ausztráliai hatóságok megtiltották a "felforgató" újságírói partraszállását. De Kischt nem olyan fából faragták, hogy az önkényes határozatot, amelyet röviddel a melbourne-i kikötőbe érkezése előtt a hajó kapitánya közölt vele, csak úgy egyszerűen tudomásul vegye. Bravúros cselekedtre szánta el magát: a törvénytelen intézkedés elleni tiltakozásképpen a Staitford tengerjáró fedélzetének öt és fél méter magasából a partra ugrott. Tettéért meg is fizetett: lábát törte, a melbourne-i hatóságok pedig letartóztatták, és a bevándorlási törvény előírásainak megsértése címén hat hónapi kényszermunkára ítélték. Több mint harminc év telt el azóta. Egon Ervin Kisch bátor gesztusára ma már kevesen emlékeznek. A melbourne-i kikötőben lejátszódott "szenzációs" eseményt világtörténelmi "szenzációkban" bővelkedő évek követték, amelyek során az emberiség nem betiltott vagy elhangzott előadásokból, nem újságcikkekből, hanem a maga keserves tapasztalából, ágyúk dörgéséből és bombák robbanásában, rommá lőtt, felperzselt városok és falvak, internáló táborokban, gázkamrákban megsemmisített embermilliók árán ismerkedett meg azzal, hogy voltaképpen mi is a fasizmus.
Hatalmas könyvtárakat kitevő kötetekre megy az azóta megjelent, tudományos művekben, megcáfolalhatatlan dokumentumokban, emlékiratokban, regényekben és elbeszélésekben gazdag antifasiszta, békeharcos irodalom. Ezeknek a könyveknek a sorába tartozik Dymphna Cusack regénye is, amely mintegy keserű és szomorú elégtételt, igazságot szolgáltat az Ausztrália földjéről annak idején kitiltott bátor, kérlelhetően újságíró emlékének. Mert hiszen ebben a regényben az ausztráliai írónő - az azóta eltelt három évtized történelmi tanulságaival gazdagodva - szinte azt folytatja, amit Egon Ervin Kisch akkor és ott nem tehetett meg: kíméletlen eszközökkel tárja fel honfitársai és az egész világ előtt nem csupán a múltat, hanem - ami a napjainkban ennél is fontosabb - az új, a mai veszélyre figyelmeztet, a tisztánlátó író haragjával és szenvedélyével leplezi le azokat, akik ebből a múltból nemhogy okulni nem akarnak, de újra szeretnék éleszteni.
Vissza