Hogyan lehetek hírlapíró?

Fülszöveg

Miután élnek még emlékezetemben azok az oktatók, akik szóról szóra bevasalták rajtunk jegyzeteiket (amelyeket vizsga után megtapostunk és eldobtunk), eszembe se jutott szigorú szerkezetű tantétel-gyűjteményt írni, noha ez a vékonyka kötet - szakmánk - az újságírás műfaji ismereteinek plántálását szeretné szolgálni. De minden didaktikus (módzseresen okító) törekvés nélkül. Miért? Mert: "Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyfája..." S miután az újságíróéletben forgolódó élettani ember (vagy ilyennek kellene ennie), megpróbáltam némely ismeretem, tapasztalatom feleleveníteni arról a közegről, amelyben a magukfajta embernek élni rendeltetett. Egy életforma felvillantásának (követelményeinek, örömeinek, buktatóinak) lehet tehát szemlélője az olvasó. Erre az életvitelre talán azok is kíváncsiak, akik más módon vannak jelen társadalmi közegünkben. Már csak azért is, mert az információknak ebben a szédületes áramlásában kevesen kerülhetik el mind az írott, mind az elektronikus sajtó munkatársait. A célom az volt, hogy ne is akarja senki elkerülni, elutasítani a zsurnalisztát: hogy minél több meghitt, kellemes - és termékeny! - találkozás jöjjön létre az újságíró (a tudósító, a riporter, a kritikus etc.) és mindenkori partnerei között. Persze, hogy erre fel kell készülni a feleknek, de elsősorban a sjató munkatársának - aki a kommunikációt kezdeményezi szokta.
Hogy miként kell felkészülni? Erről mondok el egyet s mást: erről MESÉLEK... Mert abban a makacs hitben élek, hogy az emberek (könyvben, filmen, színházban) szeretik a mesét. A már hallott igazságok, tanulságok ismétlését is? Azokat különösen. Egyébként alig vesz több időt igénybe ez a - hivalkodónak csöppet sem nevezhető - kötet, mint a HBO akármelyik filmje. A szerző persze abban reménykedik, hogy hatása kicsit maradandóbb lesz. Vissza