Hogyan kell bánni a "bennszülöttekkel" az Ószövetség és a KGB szerint?

Előszó

Az 1945-ben bekövetkezett szovjet megszállástól kezdve a gyakorlatban valósággal tiltva volt nemzeti történelmünk igazolására érvet említeni. Értelmiségi emberrel szemben - írott és íratlan rendelkezések és törvények értelmében - egyenesen követelmény volt ha létezni akart - a múlt hangzatos becsmérlése. Írónak, tudósnak, művésznek, közalkalmazottnak, a történelmi múlt, mindenekelőtt pedig a Horthy korszak befeketítésével kellett kezdenie. Bárki lett légyen is az illető, ha munkahelyén meg akart maradni és az életben vinni akarta valamire, akkor jót a magyar történelemről és annak nagyjairól nem mondhatott. Röviden: a múlt "deheroizálása", gyalázása az érvényesülésnek elemi föltétele és követelménye volt.
A megszállással párhuzamosan fölálló igazoló bizottságok, népbíróságok olyan kirekesztő, megsemmisítő, sok esetben halálos ítélettel végződő ítéleteket hoztak s oly számban, amilyenre Európában sehol másutt nem akadt példa a II. világháború után. A legtöbbször alvilági bűnözőkből álló politikai rendőrség szadista tagjai, hogy mit műveltek ártatlan emberek ezreivel, tízezreivel, az erre vonatkozó irodalom és szakmunkák bőven szolgálnak adatokkal. Hogyan kellett bánni és elbánni a "fölszabadított", azaz megszállt országok népével, azt a történészek tényföltáró munkái már világosan megmutatják. Úgy bántak a magyar néppel és társadalmával, ahogy az Ószövetség utasításai és a KGB titkosszolgálata előírta. Vissza