Előszó
A magyar gazdaság átállásának és fejlődésének programjában a gazdaságpolitika egyik kulcsponti kérdése, hogy az állam gazdasági, különösen közvetlen gazdálkodói szerepe, beavatkozási funkciója...
Tovább
Előszó
A magyar gazdaság átállásának és fejlődésének programjában a gazdaságpolitika egyik kulcsponti kérdése, hogy az állam gazdasági, különösen közvetlen gazdálkodói szerepe, beavatkozási funkciója jelentős mértékben csökken, s a gazdasági életben a szabályozott piac alapján kialakuló verseny jut egyre nagyobb és meghatározó szerephez. Az állam, a kormányzat feladata, gazdasági tevékenysége döntően arra koncentrálódik, hogy egyfelől lehetőséget, másfelől kényszert teremtsen a piacváltási folyamat feltételeinek kialakítására, felgyorsítására, a szerkezeti, szervezeti és szemléleti megújulásra, a tőkehatékonyság növekedésére, a tisztességes üzleti magatartás folytatására. Közvetlen beavatkozó szerepe csak az elsősorban objektív okokra visszavezethető válsághelyzetek kezelésére koncentrálódik.
Az állami szerepvállalás újrarendezése az adórendszerrel összefüggésben többek között azt jelenti, hogy az adók alapvető célja a közkiadások fedezése és nem a gazdaságirányítás. Ebből a szempontból örökölt elosztási rendszereinkben nincs az adópolitika számára megfelelő igazi mozgástér, ezért még 1992-re is jelentős meghatározottságokkal kell számolni.
A bevételi oldalon tartósan meglévő problémát jelentenek a jövedelmek decentralizálódását kiváltó tényezők. A társadalomban megvan az a „természetes" - automatikus - beidegződés, illetve igény, hogy az adóterhelés mérséklődjék, a preferenciák köre bővüljön, az elkölthető jövedelem a lakosságnál és vállalkozóknál is gyorsan emelkedjék, még akkor is, ha a népgazdaság hatékonysága stagnál vagy esetleg csökken. A valóságos folyamatok által determinált tényként kell kezelni az adótörvényekkel kialakult adóstruktúrát. A fő adónemek meghatározott kategóriákhoz - bérek, nyereség, fogyasztás, import, termelés stb. - kapcsolódnak, amelyek a mindenkor realizálódó gazdasági folyamatoknak, illetve ezek hatékonyságváltozásának megfelelően eltérő sebességgel növekednek, következésképp adóvonzatuk is eltérő.
Az 1988-ban kialakított adóstruktúra egyik lényeges jellemzője, hogy a költségvetés bevételeinek döntő része a lakosságtól származik, beleértve a fogyasztással kapcsolatos adóbevételeket is. Ezt a tényt a bevételek tervezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bevételek és kiadások között ilyen módon kialakuló feszültség szükségképpen az állandóan újratermelődő és növekvő hiányban ölt testet.
Vissza