Előszó
Egy iskola vagy egy-egy szaktanár néha csodákra, csodálatos gondolkodók kiművelésére képes. Nem lehet véletlen műve az, hogy egy-egy szaktanár vagy iskola számos diákot képes olyan útravalóval ellátni, mely táplálék a későbbiek során világhírű tudóssá neveli a jól feltarisznyázottat.
Nem kívánok felsorolásokba bocsátkozni, mégis meg nem állhatom, hogy feltegyem a kérdést: vajon véletlen lehetett-e az, hogy Wigner Jenő, Szilárd Leó és Neumann János ugyanabban az iskolában tanulták a matematikát és a fizikát? Bizonyára nem!
Eldobhatunk-e olyan lehetőséget az iskolákban, amelyik ilyen értékek létrehozására képes? - Biztos, hogy nem!
Minden értelmesen gondolkodó ember célkitűzése kell, hogy legyen, hogy társadalmunk nyitottá váljon a felemelkedni vágyók számára, s teremtsen is lehetőséget e téren. Lehetőséget, mert a tehetség, melyet tekinthetünk valamely képességnek vagy képességeknek átlagon felüli szintjeként, csak lehetőség az egyén számára, és fejleszthető. Azt hiszem bátran mondhatjuk, hogy fejlesztendő. Ha nem ezt tesszük, akkor azzal a tudást - légyen az szellemi vagy manuális, vagy akár a kettő ötvözete - becsüljük le. E hanyag vagy tudatosan rontó magatartás azonban óhatatlanul a középszerűséget fogja előtérbe helyezni, hiszen a jó adottságú, képességű fiatalnak nem lesz érdeke a lemaradások mezején átvágni egy szebb jövő reményében, ha e jövőt nem is látja, mert nem láttatjuk vele.
Sokáig nem törődtünk komolyabban a tehetségekkel, legfeljebb a törődést egynéhány tanár hobbijának tekintettük. Ezzel bűnt követtünk el, hiszen saját magunknak ártottunk. így ártottunk a 60-as években önmagunknak, amikor egységes uniformist próbáltunk ráerőltetni a tanítványainkra. Csak a 60-as évek végén kezdtünk ráébredni arra, hogy a tehetséges tanulóknak szárnyakat kell adni és nem levágni azokat. Akkor születtek gimnáziumainkban a speciális matematika tagozatos osztályok, s ezt követően jött létre a természettudományi, nyelvi és egyéb tagozatos osztályok sora.
Természetesen a különféle szaktárgyakban a „jegyzett tanárok" neveit ismerik a kollégák. Tudjuk azt, hogy e kiemelkedő tehetséggondozók egyénisége is átütő. Vannak azonban olyan momentumai a tehetséggondozásnak, melyek közkinccsé válnak, válhatnak, ha Önök azt felderítik, s a fel-fellángoló szakmai vitákban az igazságot izzítva megedzik, majd a nemesített gondolatokat közrebocsátva, közkinccsé teszik.
Tudom és remélem, hogy nem csak az előadások alatt, de a szünetekben is magával ragadja Önöket e téma, s varázsa nem engedi majd szabadulni gondolataik fonalát a tehetséggondozás jobbításának kötéséből, s nagyobbra növeli azt az átlátható gombolyagot, melyet úgy hívunk, hogy tehetségvédelem, tehetséggondozás, vagy tehetségnevelés.
Kívánom, hogy érezzék jól magukat megyénkben, leljenek kellemes és maradandó élményekre, jó szellemi barátokra.
Remélem, hogy a felkarolt tehetségek felnőtté válása után a társadalom is segíti őket azáltal, hogy a minőségi munkát jobb erkölcsi és anyagi elismerésben részesíti.
Jó munkát, eredményes együttgondolkodást kívánok!
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal