Hofmannsthal és kora

Fülszöveg

Hermann Broch nagy ívű korképet vázol fel esszéjében, amely kultúrtörténeti regény is lehetne: azt vizsgálja, hogyan volt képes a múlt század végi bécsi kultúra önnön stílustalanságát minőséggé, sőt máig jellegzetes, önálló ízlésiránnyá emelni. Azt a pillanatot ragadja meg, amelyben az Osztrák-Magyar Monarchia válsága a modern emberi létezés válságaként jelent meg, s ennek egyik legsajátosabb művészi feldolgozását a kiváló költő, Hugo von Hofmannsthal (1874-1929) adta. Hofmannsthalt mind származása, mind neveltetése arra késztette, hogy a bécsi kultúra utolsó felvirágzásában, amelyet már az elmúlás csendje és üressége vett körül, a hagyományok roncsainak eklektikus halmazát még egyszer egységessé, egyetemessé s ezáltal igazivá tegye; költészetében még egyszer, utoljára összefonódik élet, álom és halál, s a világháború árnyékában még egyszer megszólal a világszínház. Hermann Broch, aki a 20. század egyik legkiválóbb prózaírója volt (regényei közül A kísértő és a Vergilius halála magyarul is megjelent), esszéíróként is a legnagyobbak közé tartozott: Hofmannsthal és kora című munkája olyan gondolkodónak mutatja, aki rendkívüli éleslátással és példás következetességgel tárja fel a modern művészet, sőt az egész újkori kultúra válságba torkolló ellentmondásait, s gondolja végig új művészi értékek keletkezésének lehetőségét. Vissza