Hittan 8.

Előszó

Kedves Fiatalok!
A kezetekben tartott könyv azt a címet viseli, hogy „Kövess engem!" Ezt kérte Jézus a vámszedő Lévitől (Lk 5,27), Fülöptől (Jn 2,43), és a többiektől, amikor megszólította őket, hogy tanítványai legyenek. Nem arra kérte őket, hogy maguktól találják meg az Istenhez vezető utat, s nem is azt, hogy többé senki és semmi mással nem törődhetnek. Jézus egy különleges útra hívta és hívja tanítványait, amelyen ő jár előttük, és amely őhozzá vezet.
Ezért láthattok a könyv borítóján egy lábnyomot, amely most a követést jelképezi. Valaki felé, valamerre vezet egy út, és egy ember elindult ezen az úton. Ha a helyébe képzelitek magatokat, eszetekbe juthat, hogy vajon jól látja-e a célt, amerre halad? Nem téved-e el, és nem fárad-e el? De igen, ez előfordulhat. Mégis halad, lépésről lépésre, és ez a fontos.
A lábnyom azonosító jegy, majdnem olyan értékes, mint az ujjlenyomat. A lábnyom is felcserélhetetlen, és sok mindent meg lehet belőle tudni egy emberről. Nem csak azt, hogy gyermek-e vagy felnőtt, nő-e vagy férfi, hanem azonosítani lehet a személyt. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy hol hagyjuk „lábnyomainkat". Mint ahogy az sem mindegy, hogy milyen utat választunk a magunk számára. S nem csak a közlekedési utakban, hanem az életutakban sem.
Talán van köztetek, aki már konfirmált, és van, aki még nem. Talán van, aki már úgy érzi, megtalálta a maga biztos útját, és van, aki még bizonytalan. S bizonyosan van, aki már nagyon sok ismerettel rendelkezik Istenről, Jézusról, és van, aki inkább csak érdeklődik. Ezért legyetek egymással megértőek!
Ez a könyv útra hív. Arra, hogy Jézus Krisztus felé haladva, mind jobban megismerjétek Őt, az Atyát és a Szentlelket, és közben átélhessétek, hogy Isten láthatatlanul is veletek halad. Ezen az úton egyre jobban megismerhetitek önmagatokat és egymást, s felfedezhetitek, hogy érdemes ezen az úton járni.
Sok örömet, és jó utat kívánok! Vissza