Előszó
Nincs oly bölcs a világon, ki még igen sok hasznossal ne nevelhetné tudományit, mint viszont alig van oly tudatlan a földkerekén, kitül egyet s mást nem lehetne nagy haszonnal tanulni. Minden...
Tovább
Előszó
Nincs oly bölcs a világon, ki még igen sok hasznossal ne nevelhetné tudományit, mint viszont alig van oly tudatlan a földkerekén, kitül egyet s mást nem lehetne nagy haszonnal tanulni. Minden emberben van valami jó, mint virágokban méz, s így remélhetem a közönség engedőleg fogja ezen Értekezést fogadni.
Én azt szeretem hinni: minden jobb lelkü ember bizonyos vágyást hordoz szivében - ha bár sejtetlen is - magán, felebarátin s mindenen, a mi őtet környezi, szüntelen javítni. Ezen a tökéletesbhez ellentállhatatlan vonzódás legszebb tulajdona az emberi léleknek; s a mint halhatatlan része jobban fejledez, annál inkább nő s erősödik az benne. S e szünetlen vágyás következésében leend lassan-lassan a vad Eszkimó emberré, az által emelkednek egész nemzetek előbb-utóbb tökéletesb, virágzóbb, boldogabb létre, s annak mindennapi előmenetelét gátolni akarni, éppen oly hasztalan munka, mint annak ugylétét tagadni öncsalás.
Előbbre s magasabbra törekedik az ember, ez kétséget nem szenved, s mi azt minden tárgyban láthatjuk. Csak ujabb időkben is mennyire javult hazánk némely részeiben, teszem, a földművelés, mezei gazdaság? Lakásaink hogy csinosodtak, városink mely szerfelett szebbültek? stb. És ha nem történt is nevezetes, s még sok lábra nem állitatott, a mi említést érdemelne, nem halljuk-e legalább szinte mindenki szájában a panaszt? Egynek az utak rosszak, másnak a kereskedés, vizi csatornák, vasutak kellenének; ennek a szegények s koldusok nagy száma terhes; annak a nyelv nem eléggé halad, az olvasók mennyisége csekély; megint mások az éjjeli világosítás híját kárhoztatják városainkban, nem különben trottoirok s fedélcsatornák nem létét; ismét mások a tömlöczöket s foglyok tartását gondolják hibásoknak s több eféle...
Vissza