Hit és tudomány

Előszó

Részlet:
"KLP: Kezdjük a beszélgetést a legfontosabbak mi az örök remény, és mi az aktuális remény? Spinoza úgy fogalmaz az Etikájában, hogy a remény ívekből épül fel. Vannak napi reményeink, melyeken átívelnek a hosszabb távú reményeink. Az emberben alapvetően mindenkor benne él az örök remény is.
BP: Spinoza jól érezte. A remény intencionális törekvés valamilyen célra. - De ezt a szándékot, pontosabban: a filozófia nyelvén az intencionalitást többféleképpen lehet érteni. Ismeretelméletileg, az értelem oldaláról ez a megismerés tárgya. Az akarat oldaláról pedig egy valóságos törekvés. A remény tehát az, amikor az értelem úgy irányul valamely tárgyra, hogy azt mintegy magába akarja szívni, asszimilálódni akar vele. Vegyünk mindkét esetre egy-egy gyakorlati példát! Nagyon megkívánok egy ételt. Éhes vagyok, gondolok az ételre, ami fizikailag nincs előttem, nem érhetem el. A rabok, a hadifoglyok szoktak így beszélgetni az ételről. Elképzelik maguk előtt, és szellemileg, a tudatukban asszimilálják. A remény ebben az esetben nem érkezhet célba, de gondolatilag mégiscsak elérhető. - Ez az értelmi szándék.
Az akarati törekvés az, amikor például a kívánt étel a másik asztalon van, de még nem szabad hozzányúlni. Mondjuk egy esküvői vacsorán, amikor várni kell, mert még elmondanak tíz köszöntőt. S ha elérkezett az idő, akkor fizikailag is hozzájutok, a reményem beteljesedik. Nézetem szerint az értelmi intencionalitás és az akarati intencionalitás között az a különbség, hogy az értelmi szándék szellemileg akarja asszimilálni a tárgyát, az akarati pedig konkrétan akarja elérni. Az értelmi behúzza magába, a folyamat befelé irányul; az akarati ezzel szemben kilép önmagából, a folyamat kifelé indul. Az akarat és az értelem, mint szellemi képesség, ebben különbözik.
A remény az emberi természethez tartozik. A kereszténységnek van egy egészen más dimenziója is a reményről, de erről majd később beszélek. A hétköznapi remény az idővel van kapcsolatban. Akár tetszik, akár nem, mindannyian az időben élünk, az idő a tartamok egymásutániságában jelenik meg előttünk. Fizikai és szellemi értelemben is, hiszen amikor gondolkodunk, egyik lépésről a másikra tesszük. Az időben élünk tehát, ezért nem tudunk a reménytől elvonatkoztatni. Ha valaki föladja a reményt, akkor föladja az időbeli létet, azaz az emberi létet is. Az öngyilkosságok rendszerint ezzel kapcsolatosak. Van, aki olyan mértékben csalódik az életben, hogy nincs a jövőre vonatkozó reménye. Az a képzet alakul ki benne, hogy ami volt, az meg fog ismétlődni a jövőben. Márpedig ami volt, az neki rossz volt; nem akarja, hogy megismétlődjön, következésképpen véget kíván vetni az időbeli létének, azaz a halált kívánja." Vissza