Hírmondó 2009. tavasz-nyár

Előszó

Részlet:
"Felnőttkorba lépett szeretett folyóiratunk. Már hallom is az ellenvetést: Tíz esztendős és máris felnőtt? Igen, hisz a művészeti folyóiratok életében az évek bizony duplán számítanak. A jelenlegi - finoman szólva - korlátozott lehetőségek korában még inkább. Nagyon fontos és bíztató, hogy egy tiszteletre méltó, a zeneművészet iránt fogékony Társaság, mai divatos szóval civil szerveződés, élteti, tartja fent a folyóiratot, míg összeállítása nyomdai munkálatai, megjelentetése nem kevés áldozatos munkát kíván a szerkesztőktől. Hála és köszönet érte. Sziget ez a Hírmondó az írott média mindent elöntő tengerében, egy csöpp tiszta levegő. Szerény, de negyedévenkénti ablaknyitás a művészetre, a zenére amely nélkül - amint azt szomorúan látjuk élni lehet ugyan, de minek és hogyan? A szavak mára elvesztették valódi jelentésüket, a fogalmak becsületüket. Eközben a babitsmihályi etikai parancs egyre fenyegetőbb kiáltássá válik: "a stílus maga az ember". A Hírmondó decenniuma kapcsán szóló ünnepi laudáció azonban nem merülhet ki csupán a még oly jogos örvendezésben. Néhány gondolat erejéig körül kell nézni a korban, melyben élünk. Abban a földrajzi és szellemi fogalmat jelentő Európában, melyben Richard Wagner is élt. Az elmúlt esztendők történelmi eseményei elkoptatták, kiüresítették Európa klasszikus fogalmát. Okkal, ok nélkül minduntalan ráhivatkoznak, cégérként használják, a legkülönfélébb összefüggésekben szükségesnek tartják bizonyítani az európai szellemiség létét, folytonosságát, létjogosultságát. Wagner életművében azonban - egyedülállóan magas rendű színpadi, zenedrámai megjelenésben - sűrítetten benne van az európai szellem története a pogányság mítoszaival, a középkor mondavilágával, a kereszténység megváltás-eszményével, a polgárság művészetteremtő-pártoló buzgalmával. A wagneri életmű messze túlmutat az opera műfaján és így válik egyszerre felemelő, magas rendű zenei élménnyé, lelki szükségletté és a művek eredeti formájában - szellemtörténetté. Ha nem így lenne, már rég nem volna akkora tábora Wagnernek, már rég nem létezne az 1872-ben gróf Apponyi Albert alapította magyar Wagner Egylet, a mai Wagner Társaság, és hírmondója sem lenne a Hírmondónak.
Ezek a gondolatok megkerülhetetlenek a kedves folyóirat tíz éves születésnapján. És van abban valami sejtelmesen reményteli, talán némi optimizmusra is okot adó, hogy egy új évezred küszöbén indult el régi hívek megtartására, új hívek bátorítására, toborzására a Wagner Hírmondó, amelynek egyre vonzóbb külseje mögött - megbocsájtható asszociációként mindig ott hallom a Lohengrin Hirdetőjének nemes C-dúr fanfárját."
Vissza