Híres életek, híres halálok

Előszó

„Az ember életének legérdekesebb pillanata: a halála" - mondotta valaha régen egy névtelen bölcs, és állítom, igaza volt. Voltaképpen furcsa is, hogy az emberek életének utolsó napjaival, óráival, perceivel mindeddig olyan keveset foglalkoztak nagy és kevésbé nagy íróink. De még a dokumentumkötetek szorgos munkásainak is ritkán jut eszébe a téma. Talán túl morbidnak tartják? Fiatalabb koromban olyan helyeken is dolgoztam éveken át, ahol az emberi életek hajszálon múltak, és nemegyszer láttam halottakat (mentők), vagy emberi életek végének lehettem szemtanúja. Aztán egy másik munkahelyen (proszektúrán) több száz ember felboncolásánál segédkezhettem, ami szintén nagyon jó lecke volt. Talán ezért is írtam meg az előző évezredben tizenöt neves személy utolsó napjait, „Hogyan haltak meg?" címmel. Ám ez a mű kicsit más lesz. Több emberrel - azaz több élettel és halállal - foglalkozom majd, egyénenként kisebb terjedelemben. Nem feledem Michel de Montaigne, a neves tizenhatodik századi francia gondolkodó szavait: „Ha az emberek megtanulnának meghalni, tudnának élni!" És csakugyan van benne valami. Ugyan mi manapság már nem tulajdonítunk olyan nagy jelentőséget a halál előtt kimondott utolsó szavaknak, pedig valaha ezeket is gyűjtötték, elemezték, csoportosították - egyáltalán: foglalkoztak vele! No persze, az akkori emberek - nagyok és kicsik - nem egy gépszerűen működő intézményben, fehér falak és fehér köpenyek között érték meg a véget, hanem éppen hogy családjuk, barátaik és tisztelőik között, így az utoljára kimondott és sokszor rájuk oly jellemző szavak nem is vesztek el örökre. Mint a mieink, az újabb időkben. Vissza