Fülszöveg
Meggyőződésem, hogy jobb nyáron szakítani, mert rásüt a nap a bánatra. Ahogyan az is, hogy ki kell jelölni egy órát a bánatnak, és azt meg kell adni neki. Ha nem jelölünk ki neki időt, akkor megtörténhet a két véglet: a bánat rátelepedhet a teljes napra, vagy netán kiszorul teljesen és megy az elfojtásba, ami sehogy se reális dolog. Ezért hát én azt mondom: napi egy órát áldozni kell neki. Előtte-utána elvégezzük a dolgainkat, de azt az egy órát, azt igenis végigszomorkodjuk.
Ott abban a pillanatban, mikor velem történt ez, öregasz-szonynak éreztem magam. De ez is jó volt, szükségem van a belső öregasszonyra, hogy abból aztán néha érzelmileg visszafiatalodjak. És lehetsz egyszerre öreg is meg fiatal, és boldog is meg szomorú, nem kell és nem is lehet dönteni mindig.
A gyermeknek, ha fáj valamije, akkor az egész gyermek fáj. A felnőtt azonban már el tudja különíteni a fájdalmát az élete többi részétől. Ez a részem most fáj, de a többi jól van.
A férfi, akivel együtt voltam, egy...
Tovább
Fülszöveg
Meggyőződésem, hogy jobb nyáron szakítani, mert rásüt a nap a bánatra. Ahogyan az is, hogy ki kell jelölni egy órát a bánatnak, és azt meg kell adni neki. Ha nem jelölünk ki neki időt, akkor megtörténhet a két véglet: a bánat rátelepedhet a teljes napra, vagy netán kiszorul teljesen és megy az elfojtásba, ami sehogy se reális dolog. Ezért hát én azt mondom: napi egy órát áldozni kell neki. Előtte-utána elvégezzük a dolgainkat, de azt az egy órát, azt igenis végigszomorkodjuk.
Ott abban a pillanatban, mikor velem történt ez, öregasz-szonynak éreztem magam. De ez is jó volt, szükségem van a belső öregasszonyra, hogy abból aztán néha érzelmileg visszafiatalodjak. És lehetsz egyszerre öreg is meg fiatal, és boldog is meg szomorú, nem kell és nem is lehet dönteni mindig.
A gyermeknek, ha fáj valamije, akkor az egész gyermek fáj. A felnőtt azonban már el tudja különíteni a fájdalmát az élete többi részétől. Ez a részem most fáj, de a többi jól van.
A férfi, akivel együtt voltam, egy másik nővel is együtt volt közben, és amikor ez számomra már nemcsak érzés volt, hanem tudássá is vált, rákérdeztem. Azt válaszolta: „Te az égbe írt eleve elrendelés vagy, ne aggódjál. Ez a nő pedig csak a kialakult helyzet."
Ja, értem, feleltem, és azon gondolkodtam, hogy ha én most erre kiabálni kezdek, akkor az vajon személyiségvonás-e részemről vagy poszttraumás reakció csupán, és valahogy miközben ezen gondolkodtam, el is szállt a kiabálás ingere.
(részlet)
Vissza