Hímes udvar

Előszó

Hét esztendő munkássága fekszik előttem... E könyvnek minden lapja arról a küzdelemről beszél, amelyet művészük a hivők és bizakodók fanatizmusával, megalkuvás nélkül, egymagán küzködött végig. Szines, pompás virágokból kötött bokréta e könyv, ajándék mindazoknak, akik magyarul szeretik a szépet. Ilyenek pedig vagyunk sokan, messze - múltba nézők, jövendőt vizsgálók, megcsendesültek és szegények... Aki minekünk dolgozik s a mi művészetünk hirdetője, az apostol kell, hogy legyen. Hogy miért?... annak magyarázatára ime Toroczkai-Wigand Ede élete, amely annyira más, mint másoké. Sokan - nálánál jóval öregebbek vagy fiatalabbak - tizedrész tudással, kevesebb munkával elölj árnak a piacon. A lábukat sohse törte kavics, homlokukat nem égette hegycsúcsok napja, mert nem fordultak vele szembe. Minek is? Amikor annyi földi bolygó fényes ábrázata mosolyog lenn a porban, nem érdemes magasba törni, remetének lenni, sziklába utat vágni. Ez az álmodók útja, nem kényelmes, teli veszedelemmel. Ám művészetet a világon mindenütt csak az álmodók teremtettek szívük vérén keresztül. Wigand elindult. Nagyon fiatalon, festődobozzal a vállán. Munkája közben folyton küzdő, forrongó, töprengő lelke szűknek találta a festőművészei mesterségbeli határait. A vászon, a papir nem elégítette ki, s az építészethez fordult, tágasabb mezőre, ahol szabadjára ereszthette energiáját. Schickedanznál a reneszánsz, Hubertnél a bárok, majd az új Országháza építkezésénél a gótika formakincseiben merül el, amikor bekopogtat nála az élet. A mának diadalmas élete, amely hívja, csalogatja magával, amely otthonok képét varázsolja elébe, - s Wigand egyszerre az iparművészettel foglalkozók között is megjelenik. A megjelenése olyan, mint amikor friss tavaszi szellő újraszületést hirdet. Más, mint a többi. Bátor, fiatal, régi formákat elhagyó, és csupa tehetség. Nem utánzó, nem szolga. Odakint észreveszik, díjakat, okleveleket szerez magának, idehaza pedig titkos pályázaton ha első lesz is, ha övé is a legjobb munka, az aranymedáliák, pergamensek másoknak jutnak. Másoknak, akiknek csak az összeköttetéseik jobbak az övénél. Évek múlnak, amíg a művész végül mesteremberek felett győzedelmeskedik, amikor a sorban mellőzni már többé igazán nem lehet. Vissza