Próféták helyett profik

Előszó

Részlet:
Könyvtárosok, múzeológusok művelődési otthonban dolgozók, levéltárosok, papok mozisok, TIT-esek, a kulturális igazgatás szakembereinek részvételével kilenc regionális tanácskozást tartottunk 1990 márciusában. A beszélgetéseken közel ötszáz ember vett részt. Ritka alkalom volt ez arra, hogy hangos meditáció során, az ész közös és nyilvános használatával töprengjünk el a kultúrközvetítésről.
A Közművelődési Alap anyagi támogatásával szerveztük a beszélgetéseket úgy, hogy egy-egy régió és egy-egy szakma legjobbjait hívtuk kötelezettség nélküli baráti eszmecserére. Beszélgetéseink kiindulópontja az volt, hogy soha többet nem akarunk központi anyagot sem párthatározat, se közművelődési törvény, sem irányelvek formájában, hogy a rendszerváltásnak vagy a rendszerváltásoknak úgy kell elébe menni, hogy a szakma, a kultúraközvetítéssel foglalkozó értelmiségi réteg maga fogalmazza meg a kultúrával kapcsolatos elképzeléseit, megelőzve és megelőlegezve a kormányzati elgondolásokat. Előfeltevésünk volt az is, hogy a rendszerváltozás mindenféleképpen egy kultúrabarát kormányzat létrejöttét eredményezi. Egy kultúrabarát kormányzat számára ugyanis evidencia az, hogy a leghasznosabb az emberbe való beruházás, hogy a legfontosabb teendő a humán infrastruktúra abszolút prioritásának biztosítása. E nélkül sem demokráciáról, sem gazdaságról, sem működő társadalomról nem beszélhetünk. Demokráciában ugyanis nem a központból vezérelt kulturális irányelvek mentén történik a kultúraközvetítés, hanem a maga természetes útján, hiszen szabad polgárok önkéntes vállalkozása a művelődés. Mindezt a szakma már elég régen axiómának tekinti, s ennek megfelelően dolgozik. A legjobbak mindig is azt tették amit tenniök kellett: szolgálták a civil társadalmat, szolgálták a kulturális intézmények igénybevevőit. Vissza