Előszó
Tisztelt Olvasó!
Örömmel jelentem be, hogy újabb értékes könyvvel gyarapodott a közúti ágazat munkáját, létesítményeit bemutató, évről-évre gyarapodó könyvek, kötetek száma.
Évtizedekkel ezelőtt hagyományt teremtettek elődeink azzal, hogy egy-egy könyv keretében bemutatták szűkebb pátriájuk útjait, hídjait, újabban az utak mentén található emlékhelyeket. Ezek a könyvek ma már sorozatot képeznek, hiszen számuk tekintélyes és hűen reprezentálják egy-egy megye útjait, hídjait, látnivalóit.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy éven belül a második előszót írhatom, hiszen csak néhány hónap telt el a Körösök és a Berettyó hídjai c. műszaki kiadvány megjelenése óta. S most itt van és elkészült a Hidak Békés megyében c. összeállítás.
Békés megye, ezen belül a Békéscsabai Közúti Igazgatóság speciális helyzete időszerűvé és fontossá is tette e mű megjelenését. Bár számukat tekintve kevesebb hidunk van, mint néhány nagy "hidas" megyének, de a megye belvízöblözeti jellege és az Erdélyből érkező folyók száma miatt sok a folyókat áthidaló nagyhídunk: szám szerint 12 db.
A természet adta körülmények - már a múlt század második felében és századunk elején - kiemelt helyre sorolták a megye hídépítését és hídfenntartását. Az ekkor folyó nagyméretű közmunkák nagyrésze a hidak építéséhez kapcsolódott. Az akkori közlekedés műszaki feltételeinek megteremtésén túl a hidak építése több ezer családnak - generációknak - képezte a megélhetés forrását.
A hidak helyzete, a közlekedésben betöltött szerepük, építésük és fenntartásuk ma is egyik kiemelt feladata az illetékes szervezeteknek.
A könyv szerzői és összeállítói történelmi sorrendben tárják az olvasó elé a békési hidakat, érzékelve a természet, a kor adta körülményeket, a műszaki-technikai fejlődést, a hidakkal való elméleti és gyakorlati törődés különböző fázisait.
Hatalmas munka testesül meg a kész könyvben, hiszen könyvtárnyi és tervtárnyi anyagot kellett szinte tudományos igényességgel áttanulmányozni ahhoz, hogy a végső egyeztetés és értékelés után a könyvben helyet kapjon egy-egy részlet, egy-egy terv vagy munkafázis.
Azt, hogy a könyv milyen, a Kedves Olvasó dönti el. Egy biztos, hogy készítői példamutató szakmai elhivatottsággal dolgoztak hónapokon át, búvárkodtak, szelektáltak. Az vezérelte őket, hogy átfogó és reális képet adjanak a Békés megyei hidakról. Mindezt hivatali munkájuk mellett, a hidas szakma iránt érzett lelkesedésüktől vezérelve tették.
Köszönet ezért az alkotóknak, hiszen maradandó mű került ki a kezük alól, olyan, amit még hosszú évtizedek múltán is forgatnak majd szakmai utódaink, akik még most, vagy majd csak ezután születnek meg.
Külön köszönetet mondok a KHVM. Közúti Főosztályának, az UKIG-nak, hogy a könyv összeállításához erkölcsi és anyagi támogatást adtak. Ugyancsak megkülönböztetett köszönet jár dr.Tóth Ernőnek, aki nagy szakmai tapasztalatával és a hasonló könyvek összeállításával szerzett gyakorlatával nélkülözhetetlen segítséget adott a könyv megjelenéséhez. Nélküle ez a könyv nem születhetett volna meg ilyen színvonalon.
Egy előszó keretében nem lehet minden résztvevő munkáját méltatni. Csapatmunka volt, a csapat összeállt és jól dolgozott, munkájukat a könyv minősíti a legjobban.
Kedves hagyomány, hogy a hasonló könyvek egy-egy rangos szakmai eseményhez kapcsolódóan jelennek meg.
Ez a könyv itt van, elkészült, a rangos esemény pedig a Békés megyében 1995. június 7-8-9-én megrendezésre kerülő Országos Hidászkonferencia.
A konferencia valamennyi résztvevőjének és a hidak iránt érdeklődő sok-sok kedves olvasónak ajánlom figyelmébe a Hidak Békés megyében c. könyvet.
Sok szeretettel ajánlom a könyvet azok figyelmébe is, akik ezután vagy éppen ennek a könyvnek kapcsán esnek a hidasszakma csodálatos bűvöletébe.
Vissza