Fényképezzünk jól és szépen

Előszó

A felvétel nézőpontja

"Gyönyörű!" - "Jaj de szép!" - mondja magában a fényképező, vagy kiáltja lelkesen, elragadtatással társának vagy társaságának, amikor megpillant egy szép látványt, valami olyasmit, ami nagyon kívánkozik gépének objektívje elé: az életnek valamilyen tarka, mozgalmas, élénk jelenete, vagy pedig a természetnek szép részlete, remek tája.
A felvétel nézőpontja minden ilyen esetben magától adódik, szinte együtt születik az élménnyel. A fényképező nem kereste a nézőpontot, nem mérlegelte sokat, hogy hová álljon a gépével, milyen távolságból, milyen irányból fényképezzen, hiszen mindezt már magában foglalta az, ahogyan a témát meglátta.
Ez az a lelkiállapot, amit meglátásnak neveznek és tudjuk, hogy ezt a meglátást nemcsak szemünk végzi, hanem még sokkal inkább képzeletünk, lelki szemünk. Ebben a képzeleti meglátásban azonban sok van a tapasztalásból is: csak olyan látványt látunk meg ilyen elragadtatással, ami éppen fényképezni való, aminek a szépsége éppen fényképen érvényesül legjobban. Ha tehát gépünkben nem színes felvételre való film van, hanem közönséges, fekete-fehér ábrázolásra való, a világ látványai közül nem azok fognak megejteni bennünket, amelyek színekben pompásak, hanem amik színek nélkül, csupán fényekben-árnyékokban mutatkoznak nagyon hatásosaknak.
A felvétel pillanata előtt egyéb technikai természetű tapasztalatok is érvényesítik befolyásukat. így például: a gyakorlott fényképező már úgy látja meg a témát, olyan téglalap-alakú kivágásban, ahogyan az a képre kerül és olyan távolságból, amiből a témát gépe valóban befogja, hogy a filmre se több, se kevesebb ne kerüljön, mint amennyit lelki szemével képszerűen meglátott. Vissza