Előszó
Amidőn az Almanach olvasó közönsége számára emlékeztető sorokat írok, lelki szemeim előtt fölelevenedik Ágasvár, a siroki, szarvaskői és több más regényes szépségű hevesmegyei vár és közöttük a...
Tovább
Előszó
Amidőn az Almanach olvasó közönsége számára emlékeztető sorokat írok, lelki szemeim előtt fölelevenedik Ágasvár, a siroki, szarvaskői és több más regényes szépségű hevesmegyei vár és közöttük a legszebb: Eger-vára, ahol egyik árpádházi királyunknak II. Gézának unokája, Imre király több mint hét évszázad óta jeltelenül pihen.
Ennek a dicső multú várnak viharvert falai naponként bizonyítják, hogy a magyar nemzet minden viszontagságot túl él. A tatárjárás dúlásai, Giskra fosztogatásai, Szapolyai János megbizottjának, Bodónak vérengzései és a törökök uralma után is ott meredeznek a történelmi falak, mert Hevesvármegyének minden időben voltak Dobó Istvánjai, hősies védőnői és Bornemissza Gergely diákjai, akik a hazaszeretet szent lángjával pusztították el a haza és nemzet ellenségeit.
Az ő kiontott vérük tette lehetővé, hogy e történelmi falak árnyékában fölépült a magyar Athén, honnan messze vidékre áradt szét a művelődés fénye és melege, megtermékenyítve nem csupán közvetlen környékét, hanem az egész magyar nemzetet. Ez áldásos hatás gyümölcseit láthattuk a nemrég lefolyt világháborúban, hol a különféle nemzetek soraiból tündöklő vitézségével, rettenthetetlen bátorságával vált ki a magyar katona. S ezzel nemcsak, hogy méltónak bizonyult dicső őseihez, hanem biztos zálogot nyujtott nekünk a jövőre.
Ilyen multtal, ilyen harci erényekkel bővelkedő nemzet biztos reménységgel tekinthet jövője felé, ha őseit megbecsülve, erényei ápolásán a nagy cél érdekében szüntelenül munkálkodik.
Kelt Budán, 1929. március 15-én
Vissza