Párizsi eső

Fülszöveg

A Párizsi eső a magány regénye. A francia fővárosba érkező magyar egyetemista a szellem világa, a fény városa helyett a mindennapok ütött-kopott Párizsával szembesül: a prostituáltakkal, kétes egzisztenciákkal, kisiklott életekkel. "Olyan mérhetetlenül egyedül voltam, hogy kínomban megkettőztem magamat: ketten lettünk a magányommal" - fogalmazza meg alapvető létélményét az egyetemista. Urauskas, a litván emigráns felébreszti a hősben megbúvó szörnyeteget, amely elől nincs menekvés, s amelyet még a Mela (a valóságban Stépha, a fiatal Simone de Beauvoir barátnője) iránt fellobbant szerelme sem tud legyőzni. Az emberben lakozó ösztönök, vad szenvedélyek döbbenetes rajza ez a regény. "Egyedül vagyok a tébolyommal, és magamra maradok a bölcsességemmel... Be vagyok zárva saját magamba, azért dörömbölök olyan kétségbeesetten a falaimon" - olvassuk a regényben, amely leginkább Proust, Huxley, Gide és Cocteau műveinek életérzésével mutat rokonságot.

A Párizsi eső Hevesi András legjelentősebb műve, szép és szomorú regény, a legszemélyesebb hangú vallomások közül való. Egyben portré, és pszichológiai kalandregény is, amelynek helyszíne Párizs, hőse egy fiatalember, aki nagy vágyakkal érkezik az európai művészetek fővárosába. Halász Gábor írja róla a Nyugatban: „Hevesi regényének nyersanyaga az egészen nagyokra emlékeztet. Megírja a kiszolgáltatott embert, aki mint kesztyűbélést, fordítja kifelé a lelkét, és tehetetlen szenvedéssel veszi tudomásul a nézők idegenkedését. Felfedi a megalázkodás gyötrelmes kéjét, amelyet egyszerre táplál a végsőkig tudatos, új meg új izgalmat váró intellektus és az elkerülhetetlent beteges sóvárgással maga fölé idéző gyenge akarat. (...) kicsinyes kegyetlenségeket színez ki nagystílű szörnyűségekké, hogy bosszút álljon az életen." Vissza