Tartalom
Nagyjából húsz éve írok limerickeket, és ezekben az ötsorosokban fejezem ki a lehető legrövidebben bánatom és örömöm, azaz önmagamat. Egyszer csak mi történt? Hetven lettem. Szóval, itt az ideje, hogy hetvenkedjem. Bocs a szóviccért, de tényleg.
Megkértem Szabó T. Anna költőt, hogy az általam kiválogatott ötsorosokból (ez a készlet negyven százaléka) jelölje meg azokat, amelyeket kihagyna. ő ehelyett visszaimádkozni akart néhányat. Nem hagytam. Előszavából idézek, pirulva:
"Nagy kincs az ilyen, magas színvonalából soha nem engedő író, akit még életében megért és szeret a nagyközönség, akinek gyógyírként, ajándékba is megveszik és boldogan ajánlják a regényeit... Az új Vámos-könyv azért is nagy dobás, mert legjobb tudomásom szerint példátlan vállalkozás: nemcsak a magyar limerick történetében lesz fontos lépés, de az egész műfajba hoz új színt azzal, hogy önéletrajzi, mondhatni lírai limerickeket sorakoztat a klasszikus limerickek mellé, és egy teljes köteten át variálja és teszi izgalmassá a versformát."
A limerickek vallomások,
ötsornovellák. Aj, elég sok.
Kötet lesz. Ahogyan szokott.
Pedig maradhatna titok,
hogy mennyi mindent szánok-bánok.
Vámos Miklós
Szabó T. Anna előszavában, aki a kötet szerkesztője is volt, így köszönti a hetvenéves írólegendát:
Volt egy úr, úgy hívták, Miklós.
Rádörrent magára: „Mit lógsz?
Verset kéne írni!”
Meg is írta. „Így ni!
Nem is rossz. Na, világ, mit szólsz?”
Miklós úr, Vámos, az író,
írt, mert az írónak így jó.
Dehogy jó: jó nehéz,
munkál az ész s a kéz,
az író: jó munkabíró.
Van egy úr, úgy hívják, Vámos.
Olvasója is van, számos.
Könyveit úgy őrzi
Madrid és New Jersey,
mint Márquezt. Mondhatni: famous.
Vámos úr – jól ismert név ez –
kereken épp hetvenéves.
Az Isten éltesse,
életét élvezze,
maradjon fényes és éles.