Hétpróbás társaság

Előszó

Részlet a könyvből:

A Széll Kálmán-tér felett kéken ragyogott az ég. A Városmajor útjain dadák sétálgattak, színes ruhába öltözött kisgyerekeket húztak kezüknél fogva. Öregurak, idős házaspárok ültek a fák alatt, a padokon s a vadgesztenyék társasjátékot játszottak velük: célozgatták őket, hogy melyiket találják el először a fényes, barna golyócskákkal.
A zugligeti villamosok sárgán tükröző, oldalukkal villogtak el a kert mellett, csikorgott a kerekük a kanyarodóban. Egyik borbélyüzlet ajtajában kint állt a tulajdonos, fehér köpenyben. Cigarettázott és újságot olvasott. Egyszercsak felvonta a szemöldökét, mint aki furcsát lát. Összehajtogatta az újságot s maga mellé parancsolta a segédeket meg az inasokat, akik az üzletben a körmüket piszkálták, vagy fésülködtek a nagy tükrök előtt:
- Becsszavamra ... ilyet még nem láttam! - s kiböffent belőle a nevetés. - Figyeljétek csak azt a fiút ott a járda szélén, a fa tövében. Ott-ott, mindjárt az orrotok előtt. Ne nézzetek oda mindnyájan egyszerre, mert észreveszi. Nem láttok rajta semmi különöset, ugye?
- Semmi különöset, főnök úr.
- Nahát, az a fiú egy félóra óta egyebet sem tesz, mint fagylaltot eszik. Figyeljétek meg. Mihelyt végére ér a tölcsérnek, megy be a cukrászdába a másikért. Ilyet még életemben nem láttam. Ez kifosztja a cukrászdát, vagy összefagyott gyomorral a mentők viszik el. Kíváncsi vagyok, meddig bírja...
Rövidre nyírt szőkehajú, hosszú kezű-lábú fiú állt a fa alatt, ahová a borbélyüzlet személyzetének tekintete most odavillant. Szórakozottan, magába merülve legeltette szemét az utcai forgalom percenkint adódó látnivalóin. Vissza