Hétköznapi istenhozzád (dedikált példány)

Fülszöveg

Petőfivel vallom: én használni s nem ragyogni akarok. Úgy kell szólnom tehát, hogy a szakmán kívül is értsenek. Nem feltétlenül egyszerűen akarok írni, csupán világosan. Rengeteg hermetista olaszt és szürrealista franciát fordítottam. Tudnék tehát divatosabban is verselni. Csak éppen nem akarok. Korszerű szeretnék lenni, nem divatos.
A költészet nálunk ma már nem a szociológiát, a filozófiát vagy a politikai röp- és vitairatokat helyettesíti, mint hajdan. Azért, ha egy mai magyar költőt - horribile dictu! - társadalmi érzékenység is jellemzi, nem kell mindjárt múzeumba utasítani. A forradalom még javában zajlik az agyakban és az idegekben - miért lenne hát idejétmúlt a forradalmi líra? (kiváltképp egy olyan országban, ahol a költészet sohasem csak az irodalom egyik műfaja volt, hanem a küzdőtér egy darabja is.) Miért ne lehetnék úgy forradalmár, ahogy azt a huszadik század vége megköveteli? Nagy László "versben bujdosó"-nak vallotta magát - én "versben perlekedő" szeretnék lenni, illetve maradni.
Tisztelem a kápráztató intellektuális játékokat, a magasröptű, éteri verselést, de lelkesedni csak Váci tételéért tudok: nem lehet igaz költő az - hic et nunc legalábbis -, aki nem társadalmi forradalmár is egyben.
Nem érdekel a költészet maga. Csupán azok a versek érdekelnek, amelyek képesek a legkonstruktívabb emberi indulatok cinkostársaiul szegődni, amelyektől felbátorodottabb, magabiztosabb lehet egy kicsit a félszeg - sőt, mind félszegebb! - humánum a világon.
Mert jaj a világnak, ha ez nem következik be... Vissza